Továbbra sincs mozgás Vámosszabadin

Vámosszabadi
Vámosszabadi |

Az orosz-ukrán háború kitörése óta több mint 85 ezer menekült érkezett Magyarországra. A többség rokonokhoz, ismerősökhöz érkezett, illetve akinek van pénze, az észak-kelet-magyarországi határoz közeli panziókban szállásolta el magát. Aki ezt nem teheti meg, segítséget kap az ország azon részén: egyelőre nincs szükség a vámosszabadi menekülttábor megnyitására. 

Ambrus Gellért, Vámosszabadi polgármestere megerősítette, amit a Győri Új Szó a múlt héten már megírt: egyelőre nem keresték meg azzal, hogy a tábort újra kellene nyitni. Ez nem jelenti azt, hogy erre nem kerülhet sor – főleg, ha valóban elhúzódó háborúra kell számítani -, de az tény, hogy továbbra sincs mozgólódás a Befogadó Állomáson, illetve annak környékén, s a polgármestert sem értesítették erre vonatkozó hírrel.  

Közben természetesen lehet látni azt is a Facebookon, hogy többen felajánlották már a segítségüket Nyugat-Magyarországon is – ha kell, egy időre be tudnak fogadni kárpátaljai/ukrán családokat. Sok esetben itt is azt látjuk, hogy addig kérnek menedéket a menekülő családoka, amíg ide érnek értük a Nyugat-Európából (Németországból) érkező rokonok.  

menekültek
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?