Teljesen beáll a Tesco hipermarket parkolója, kellene még egy sáv balra a főútnál

Tesco
Győr |

Aki kedveli a romantikát, próbáljon meg kijutni ma délután a Tesco hipermarket parkolójából. Romantikus. Tegnap délután negyven percig tartott nekünk is, majd láttuk a Győrben hallottam című Facebook-csoportban, hogy más is ugyanígy járt. Van megoldás? 

Nem reménykedtünk laza forgalomban, de azt nem gondoltuk volna, hogy a hipermarket parkolóutcáiban a kifelé igyekvő autósor nem halad egyáltalán. Miután egy sofőr nagylelkűségének köszönhetően kitolattunk a helyünkről, 30 percig tartott csak az, amíg a Tesco előtti kivezető útra – amely az egyetlen járata a hatalmas forgalomnak - megtettük azt a 40 métert. Reménytelennek tűnt, hiszen látszott: a védett úton is percek telnek el, mire megmozdul a sor, és sokszor öt-hat autó halad előre önző módon, hogy ne lehessen elé kéredzkedni. Majd ha már kint vagy a főúton és balra tartasz, Csanak felé, jön az újabb dugó. De nem kell közlekedési mérnöknek lenni, hogy lássuk: ha minden autó elenged egyet – emlékezve arra, hogy 10 perce még ő is milyen nyomorultul érezte magát a harapófogóban – valamivel gyorsabban menne minden. 

Ugyanezt a délutáni élményt osztotta meg egy hölgy a Facebook Győrben Hallottam csoportjában, kislányának téli overál kellett, mert elromlott a cipzár. Záporoztak a hozzászólások, valaki azt írta, hogy dél körül ugyanígy járt, de 57 perc volt a kijutás. Másnak szintén 40 perc. Egy hozzászóló megnyugtatott: ő este 8 körül jött ki, már nem volt tömeg. Valaki pedig azt jegyezte meg, hogy egyébként munkanap volt. 

Ami a megoldást illeti, többen kérnének egérutat az autósok számára a Decathlon felé vezető gyalogút mellett, mások rendőri irányítást. 

Egy hozzászóló, Németh Árpád pedig úgy véli: egyértelműen a 83-asra kicsatlakozásnál indul a probléma: régen nem volt annyira kiépülve Csanak, Gyirmót, Győrújbarát, és nem volt még Győrben sem Lidl, sem Aldi sem az Árkád.  

És bár a legtöbb autós, a Tesco előtt haladva arra az egyszál kivezető útra haragszik, de szerinte feljebb a lámpánál kéne a mai korhoz igazodni. Mert az, hogy a 83-asra két sáv vezet ki jobbra és egy balra, inkább ezelőtt 20 éve lehetett indokolt. Ma sokkal kevesebben jönnek Győr felől, az emberek többsége Csanak felől jön és arra is megy vissza, a jobb sáv meg üres.  Egy sáv balra, tehát kevés. Attól van dugó. 

Tesco
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?