Tánc után ököllel ütött Sopronban

rendőr
Sopron |

Bejelentés érkezett a rendőrségre vasárnap hajnalban 4 óra 41 perckor, miszerint egy soproni szórakozóhely parkolójában megvertek egy férfit.

A helyszínre érkező rendőröknek a sértett elmondta, hogy a konfliktus már a vendéglátóhelyen elkezdődött, ahol a bántalmazó tánc közben szóváltásba keveredett vele, majd ököllel meg is ütötte. A biztonsági őrök ezt látva mindkettőjüket kitették a szórakozóhelyről. Az agresszív férfi azonban a parkolóban is odament a sértetthez és barátaihoz, ahol újabb szóváltást követően lefejelte őt, aminek következtében a földre rogyott és beverte a fejét. A támadó ezután kereket oldott.  
A mentőszolgálat munkatársai a bántalmazott férfit kórházba vitték, ahol megállapították, hogy sérülése súlyos, életveszélyes. 
Az egyenruhások tanúkat hallgattak meg, és azonosították a feltételezett elkövetőt, akit a rövid időn belül, harkai lakcímén elfogtak, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállítottak. A férfinak életveszélyt okozó testi sértés miatt kell felelnie.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?