Sopronban két diák lett rosszul drogtól

drog
Sopron |

Nem minden kábítószerfogyasztó van tisztában azzal, mi vár rá, ha rajtakapják. Azt sem tudhatják, miből is áll a vásárolt szer. Két soproni tanuló például a fogyasztást követő rosszullét miatt bukott le. Nem éri meg...

A hatályos magyar törvények szerint, aki kábítószert termeszt, előállít, megszerez, tart, az ország területére behoz, onnan kivisz, vagy azon átszállít bűncselekmény elkövetése miatt szabadságvesztéssel büntetendő. Ugyanakkor a rendőrségi tapasztalat azt mutatja, hogy a kábítószer fogyasztáson rajtakapott fiatalok közül sokan nem tudják, hogy milyen súlyú cselekményt követnek el. 

- Már több éve foglalkozom a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények vizsgálatával a Soproni Rendőrkapitányságon. Az a tapasztalatom, hogy a legtöbb fiatal kíváncsiságból próbálja ki a tiltott szereket. Sok esetben társaik kínálásának nem tudnak ellenállni, de vannak olyanok is, akik maguk szerzik be, hogy kipróbálják. Ezek az alkalmi fogyasztók ritkán vannak azzal tisztában, törvénybe ütköző cselekményt követnek el. Gyakran csak a rendőrségi kihallgatáson szembesülnek a tettük súlyával, és az ebből származó következményekkel – mondta el Nagy Gábor rendőr százados, a Soproni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának fővizsgálója. 

- A törvény nem ismerete nem mentesít, ezért a büntetőeljárást minden esetben le kell folytatni. Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy miután az elkövetőt előállítottuk a rendőrkapitányságra, vizeletmintát veszünk tőle, majd gyanúsítottként kihallgatjuk, és DNS mintavétellel együttesen bűnügyi nyilvántartásba vesszük, majd tekintet nélkül az időpontra – legyen az akár késő éjszaka, vagy hajnal - kutatást tartunk a lakóhelyén. A fiatalkorúak esetén környezettanulmányt készítettünk, amely magába foglalja az iskolai megkeresést is. Toxikológiai- és vegyészszakértői véleményt kell minden esetben beszereznünk, ezért a legegyszerűbb eset kivizsgálása is minimum három-négy hónapot vesz igénybe, így elég sokáig bizonytalanságban van a további sorsát illetően az elkövető. A vizsgálat eredménye pedig sorsdöntő lehet, mivel a büntethetőség szempontjából nem mindegy, hogy a bűncselekményt csekély, vagy nagyobb mennyiségű kábítószerre követik el – folytatta a százados. 

Nagy Gábor

- A mai világ sajnos több olyan helyzetet is teremt, amikor a fiatalok találkozhatnak a tiltott szerekkel. Éppen ezért nagyon fontosnak tartom, hogy tudjanak nemet mondani, hiszen a jogsértésen túl bármilyen nemű kábítószerhasználat súlyos egészségügyi kockázattal is jár. Hogy megállapítsuk azt, egy adott szer konkrétan milyen összetevőket - sok esetben akár méreganyagokat - tartalmaz, ahhoz speciális laboratóriumi vizsgálatra van szükség. A fogyasztó nem tudhatja előre, hogy hogyan fog a szervezete reagálni. Sajnos a közelmúltban is indítottunk kábítószerfogyasztás miatt büntetőeljárást két soproni tanulóval szemben, akik a fogyasztást követő rosszullét miatt buktak le. Azt tanácsolom, hogy soha ne próbálják ki a különböző kábítószereket, tudatmódosító anyagokat, mert hatásuk kiszámíthatatlan. A fogyasztó nemcsak elkövetővé válik, hanem könnyebben válhat áldozattá is, mindamellett, a függőség kialakulásának veszélyét is kockáztatja – hívta fel a figyelmet a fővizsgáló. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?