Panaszáradat a melegjelenetek miatt, volt, aki gúnyt űzött az új törvényből

kislány

Igen sok filmnéző szemét szúrták bizonyos homoszexuálisnak vélt jelenetek és a kiskorúak védelmére hivatkozva is félszáz megkeresést kapott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Félév alatt összesen 130 panasz érkezett - írta az Rtl.hu. 

Félév alatt összesen több mint 130 panasz érkezett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz a homoszexualitás megjelenítésére vagy a kiskorúak védelmére hivatkozva. Négyszer annyi, mint tavaly ugyanebben az időszakban.  

A június 15-én elfogadott módosítások értelmében tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja. Az új szabályok azt is tiltják, hogy megjelenítsék, népszerűsítsék „a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást”, azonban az több hónap alatt sem derült ki, pontosan mit is jelent a népszerűsítés. A módosítások óta az új törvényre hivatkozva összesen 84 esetben érkezett olyan bejelentés, aminél a homoszexualitás megjelenését kifogásolták különböző műsorszámokban, valamint cikkekben. További 50 esetben kiskorúak védelme érdekében tettek panaszt. 

Mint közölték: a Médiatanács a vizsgálatok elvégzését követően eddig egyetlen esetben sem indított eljárást, s van a 84 esetből 23 olyan, amit tovább utalt a társszervezethez vagy külföldi hatósághoz. 

A homoszexualitást megjelenítő kiadványok, mesék miatt a kormányhivataloknál lehet panaszt tenni, s az Rtl.hu szerint - amely 20 hivataltól kapott adatot - tavaly október 31-ig mindössze 6 ilyen bejelentés érkezett, és egyik sem zárult büntetéssel.

Az egyik láthatóan a gúny céltáblájának használta a szabályt, mert bejelentése szerint a Csipkerózsika, az Oroszlánkirály, a Mulan és a Pumukli történetei megkérdőjelezik a hagyományos nemi szerepeket. A kormányhivatal két hétig vizsgálta az ügyet, de nem találta alaposnak a beadványt.  

Ugyanakkor a szivárványcsaládokról szóló mesekönyv forgalmazóját 250 ezer forintra büntették, a cég a bírsághoz fordult.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?