Győr

Öreg-Duna új híddal: hajót nem látnak a biciklisek

Bár még mindig nem tudni, szlovák oldalon ki lesz a kivitelezője a Dunakiliti és Doborgaz között építendő gyalogos és kerékpáros határhídnak, az már eldőlt, hogy Szlovákia fogja üzemeltetni a több mint 10 millió euróból elkészülő, az elterelt folyószakaszon, az Öreg-Duna felett átívelő műtárgyat.
Cséfalvay Attila

2021. november 29. 14:55

új híd
Látványtervek – Egy hónap múlva átadhatták volna, de a szlovák közbeszerzésre várva még el sem indult a hídépítés. Költségének 85 százalékát az Európai Unió finanszírozza. Forrás: NIF Zrt.

Húzódik. Az eredeti határidő szerint idén év végére el kellene készülni a Dunakiliti és a szlovákiai Doborgaz között építendő gyalogos és kerékpáros határhídnak, mely 85 százalékban Európai Uniós támogatásból készülhet el, a többi hazai forrás (8,86 millió euró brüsszeli mellé 1,56 millió euró magyar). A magyarországi közbeszerzési eljárás végigfutott tavaly, a nyertes a Strabag lett, Szlovákiában azonban újat indítottak szabálytalanságokra hivatkozva. Ennek továbbra sincs eredménye, így addig a munka nem indulhat el.

Az azonban néhány hete kiderült, hogy ki üzemelteti majd a határhidat, mely az elterelt folyószakaszon, az Öreg-Duna felett ível át (ezen a kerékpárosok áthaladva biztosan nem látnak majd hajókat, az alacsony vízállás és a felette megépített fenékküszöb miatt).

Októberben fogadták el Magyarország és Szlovákia között a közös államhatáron lévő közúti határhidak és határút-szakaszok üzemeltetéséről, fenntartásáról és rekonstrukciójáról szóló korábbi megállapodás módosítását. Ez rendezi az olyan, határt keresztező és azzal párhuzamosan futó műtárgyak (hidak és határutak) üzemeltetésének, fenntartásának és rekonstrukciójának feltételeit, amelyek esetében a két ország hatóságainak együttműködése szükséges. A kisebb, üzemeltetési és fenntartási feladatok elvégzése a mindkét fél közös tulajdonában levő határhidak esetén egyszerűbb, ha az egyik fél elvállalja a híd teljes felügyeletét, míg egy másik, hasonló méretű híd fenntartásáról teljes egészében a másik fél gondoskodik.

Az egyezménymódosítás szerint a megépíteni tervezett Drégelypalánk és Ipolyhídvég közti Ipoly-híd üzemeltetését és fenntartását a magyar fél, a Dunakiliti és Doborgaz közötti gyalogos és kerékpáros Duna-híd, valamint az Őrhalom és Ipolyvarbó közötti Ipoly-híd üzemeltetését és fenntartását a szlovák fél végzi. A hidak rekonstrukcióját a felek közösen biztosítják.

új híd
Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
iskolai zaklatás k

Bántalmazzák a gyerekemet – mit tegyek?

Gyimesi György

A Za ľudí diszkriminatívnak tartja Gyimesi György javaslatát

iskolai zaklatás k

Kiből válhat zaklató? – az iskolai zaklatás forrásai

Juraj Šeliga

„Háború fenyeget” – véli Šeliga, aki továbbra is támogatja az Egyesült Államokkal kötendő megállapodást

A rendőrség részleteket közölt Lég és Csallóközcsütörtök között történt tragikus balesetről (KÉPEK)
Frissítve

Két áldozatot követelt a Lég és Csallóközcsütörtök között történt baleset (KÉPEK)

Vlhova

14 magyar és 50 szlovák sportoló utazik Pekingbe

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.