Benzin: Nyugaton a helyzet fokozódik

benzinár
Győr-Moson-Sopron |

Mindenki tankolni akar. A soproni benzinkutakon továbbra is hosszú sorok állnak. Benzinre várnak magyarok és a határ menti településeken élő osztrákok is. Ausztriában két euró körül mozog a literenkénti ár. Győrben, Mosonmagyaróváron és Rajkán sok szlovák rendszámú autó tankol.  

Türelmetlen autósok állnak a benzinkutaknál, több helyen az sem zavarja őket, hogy közlekedési dugót okoznak, a kereszteződések forgalmát is akadályozzák a sorral. Jó magyar szokás szerint két részre szakadt az ország: vannak, akik pánikszerűen tankolnak, mások meg - vérmérséklet szerint - mosolyognak rajtuk vagy lehülyézik őket.  

A literenként 480 forinton befagyasztott magyar benzin nemcsak a belföldi autósoknak fontos, fontossá vált a külföldieknek is, pláne, ha a határhoz közel élnek. Ausztriában, ahogy távolodunk a határtól, úgy nő a benzinár. Több kúton a két eurót is meghaladta, de az olcsóbb is kevéssel volt két euró alatt. Így nincs azon semmi csodálkozni való, hogy az osztrákok is Sopron környékére jönnek üzemanyagért. Sőt, a kamionosok is. Erre reagált Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója, aki szerda este közölte: nincsen ellátási probléma, csak a logisztikát kell megoldani. 

Azt viszont minél előbb, mert az osztrák-magyar határ közelében több kútnál is 30, vagy akár 10 literre korlátozták a kiadható mennyiséget autónként és több helyen elfogyott a dízel. A külföldi beszállítóknak, mint a SHELL és az OMV, már nem éri meg Magyarországra szállítani. Eddig a magyar piac 70 százalékát a MOL szolgálta ki, a maradék 30 százalékot pedig más üzemanyag-nagykereskedők. A MOL-ra most rázúdult ez a 30 százalék is, és gyakorlatilag egyedül maradt a kutak ellátásával. 

A helyzetet súlyosbítja, hogy szerdától elképesztő magasságokba emelkednének az üzemanyagárak, ha nem lenne benzinárstop. A holtankoljak.hu számításai szerint szerdától egy liter benzinért 594, egy liter gázolajért 640 forintot kellene fizetni.  

A benzinárstop néven elhíresült intézkedés május 15-éig tart, addig 480 forintét tankolhatunk, reméljük lesz, mit. Hogy utána mi lesz, az is egy nagy kérdés. 

benzinár

A tranzitforgalom mellett a nyugati határszélen a szlovák és osztrák rendszámú autók is növelik a forgalmat a kutakon, hisz náluk akár 150 forinttal is többe kerül egy liter üzemanyag. Nagy számban azonban nem jönnek: akinek a Lajta-partján vagy Győrben akad dolga, azért kihasználja a lehetőséget, s tele tankolja a kocsiját. A csallóközi Dobsa Tamás is ilyen. „Mivel előadásaink egy része Magyarországon van, így érzékenyen érint minket is a forint romlása. Próbálunk „harcolni" ellene: például euróban adjuk meg a fellépti díjat és az aznapi aktuális forint-euró árfolyamon állítjuk ki a számlát. Így nem vesztünk sokat rajta. Magyarországon tankolunk, közel 400 forint egy euró, így az üzemanyag átszámítva 1,2 euró, míg Szlovákiában 1,5-1,6 euró. Természetesen külön azért, hogy tankoljunk és nagybevásárlást tartsunk, nem ugrunk át Győrbe. De mi szerencsések vagyunk, hisz heti 2-3 alkalommal mindenképp mennünk kell.” 

Rajkán speciális a helyzet, mert ugyan az ottani MOL-kúton naponta szlovák rendszámú autók százai tankolnak, csakhogy a településen lassan hétezer szlovák állampolgár él. Többségük naponta Pozsonyba ingázik munkahelyére, vagy a gyermekét viszi iskolába, óvodába, s nekik nem kérdés, hol töltik meg üzemanyaggal az autóikat.  

Csütörtökön egyébként azt tapasztaltuk Győrben és Mosonmagyaróváron, hogy kisebb volt a roham a töltőállomásokon, mint egy nappal korábban.  

Csütörtök este Gulyás Gergely rendkívüli kormányinfón jelentette be új döntéseiket.  A 7,5 tonna feletti gépjárművek, a kamionok, a 3,5 tonna feletti külföldi rendszámú teherautók csak a nagynyomású kútoszlopoknál tankolhatnak, ahol piaci ára van a gázolajnak. A mezőgazdasági erőgépek kivételt jelentenek, náluk marad a 480 forintos literenkénti ár. A kormány 20 forinttal csökkenti az üzemanyagok jövedéki adóját. Utasították a rendőrséget, hogy rémhírterjesztés miatt minden esetben, amikor bűncselekmény valósul meg, indítson ellátást azokkal szemben, akik az ellátás leállásáról közölnek információkat. Azokkal szemben is eljárás indulhat, akik szállításra nem alkalmas tárolókba töltenek benzint. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?