Nosztalgiázzunk a 750 éves Győr utolsó fél évszázadáról!    

11. részt, 1980.
Mozgólépcső és nyugati izgalom 

Hölgyek, ne siessenek úgy! 

A nyitáskor a legnagyobb sláger az Alma szappan volt az Arrabona Szövetkezeti Áruházban, Fadi Hamamától, a hajdani dekoratőrtől tudjuk: a pártbizottság parancsba adta, hogy tüntessék el a tornyosuló raklapokat Alma szappanostul, mert kezelhetetlenül nagy a tömeg. Az első napon még a Fehérvár áruházból is eljött 25 dolgozó, hogy besegítsen, pedig az igazi szenzá- 

cióra, a mozgólépcsőre két hónapot várni kellett, mire megérkezett Zágrábból. Aztán nagymamák és unokáik százainak segített hasznosan tölteni a nyári szünidőt. 

Dr. Kiss László – aki az ÁFÉSZ-ek megyei szövetségének osztályvezetője volt ekkor – már az Arrabona Szövetkezeti Áruház belső techno- 

lógiájának kialakításában is részt vett. Tőle tudjuk: a fel- és lefelé haladóknak azért kell az emeleti helyiséget ma is átszelniük az újabb lépcsőig, hogy kénytelenek legyenek keresztezni a tervezett útjukba egyébként nem eső osztályokat. Ez a trükk a nőknél hatékonyabb, s innentől érthető is, miért mindig női cikkeket helyeztek el ezen a részen. 

A Baross út felől is lett  volna bejárat 

A vevők „megpörgetése” új szemléletnek minősült, s azt is Kiss Lászlótól tudjuk: az áruház egész főbejáratával ez volt az elképzelés. A pénzhiány miatt végül nem kaptak engedélyt a belkereskedelmi minisztériumtól arra, hogy egy kerengőszerű előcsarnokot hozzanak létre az akkor még zárt Bécsi udvar helyén. 

Ez tizenkétmillió forinttal emelte volna meg a költségeket, sajnos nem fért bele, pedig nagyszerű lett volna. Az idő igazolta, mert pár évvel később, a Bécsi udvar kialakításakor elkészült az általunk elképzelt Baross úti bejárat az udvarra, csak akkor az Arrabonához már nem nyúltak hozzá. Pedig a Bécsi udvar is sokkal pezsgőbb lenne most. Azt találtuk ki, hogy elsősorban a Baross út, de végső soron a volt Centrum, illetve a mostani DM felől érkezők is a hangulatos és üzletekkel teli előcsarnokból léphessenek be a mostani Bécsi Kávéház környékén. Ugyancsak  a pénzhiány miatt nem kaptunk engedélyt a nyolcvan-száz autót befogadó föld alatti parkoló megépítésére sem, bár akkoriban még a felszíni parkoló is elégségesnek bizonyult; ráadásul komoly fegyverténynek számított a Baross úti Csemegével folytatott versenyben az autóval érkezők miatt – meséli. 

Roham a legóért, Barbie-ért 

Az Arrabona helyén 1977 novemberében végezték az első kapavágást a Szövterv – Honos János – kiviteli terve alapján. A három emeleten több mint 400-an dolgoztak, az átlagéletkor 28 év volt. A földszinti 1000 négyzetméteren terült el akkor is a lehengerlő élelmiszerosztály a narancssárga berendezéssel. A bejárattól nem messze működött eleinte egy könyvsarok, az első emeleten pedig helyet kapott akkor is a ruha: a divat- és darabáru, az önkiszolgáló konfekció, a cipő, az illatszer, a tinédzserholmi – később a baba-mama holmi. A második emelet volt a háztartásé, a lakástextilé és a szabadidőé, ide vonszolták szüleiket a játék után sóvárgó gyerekek a karácsonyi rohamban, itt estünk át gyerekként a legó korszakán, a matchboxén, a Barbie-én. Hozzá kell tenni – fejtette ki korábban a Kisalföld K2 hetilapjának Karolusz István volt vezetőhelyettes – hogy a Barbie-k és legók a szezonhoz kötődtek a nyolcvanas években, máskor be sem lehetett őket szerezni. Emiatt is volt olyan elképesztő az érdeklődés irántuk. (K2 –- L. B., 2014. dec. 13.) 

A híradástechnika a „felnőttek játékboltja” volt a másodikon, s a nyitás napján eladtak és előjegyeztek összesen 20 színes tévét. Aztán fejlődött a szórakoztató technika, itt keltek el a Pioneer, az Akai, a Tesla és a Panasonic lemezjátszók, az akkori tinik álmát jelentő JVC magnók, a luxusnak számító „képmagnók” s a Commodore „személyi számítógépek”. 

A gombás melegszendvics 

S ne feledkezzünk meg a második emeleti ételbárról, ami megszolgálta a törzsvendégek hűségét. Már a kezdetben 25-féle – később több mint 30-féle – ételt készítettek, egy részük az élelmiszerosztály csemegepultjánál landolt, két emelettel lejjebb. A specialitást pedig nem kell bemutatni, ez az eredeti recept alapján sült gombás melegszendvics, amiből naponta 1000–1200 fogyott, s ma is ugyanabban a negyvenéves sütőben sütik, amiben a szendvicset kitaláló első vezető, Pető István készítette annak idején (kis-alföld.hu, 2020. szept. 5.). Az áruház ötéves évfordulójáig 1 milliót adtak el belőle. (Kisalföld, 1985. márc. 8.) 

A 142 millió forintból épült áruház minden téren hozott valami újat, a később már kissé statikussá vált kirakat próbababái például valóságos divatbemutatót tartottak. Máshol a kalapokat ekkortájt még damil tartotta, s a legjobb pesti áruházakban is legfeljebb 2–3 baba lehetett, amikor Hamama Fadi dekoratőr 25 próbababát hozhatott be Lengyelországból. 

Importjog az áruházkirálynak 

Úgy látszott, az Arrabona mindenre engedélyt kap a „non plus ultra” szerepének köszönhetően. Ez persze túlzás volt, de nem nagy túlzás. Viszonylag magas valutakerettel is tudott gazdálkodni, ennek volt köszönhető, hogy decemberben még az Arany János utcai fronton is árusított déligyümölcsöt, amit hatalmas embergyűrű árult el már messziről. 

Amiben az Arrabonának – és a Baross úti Csemege ABC-nek is – nagy előnye volt, hogy a kicsikkel ellentétben közvetlenül is szerződhetett a gyártókkal, kiegészítve a mindenki által ismert nagykereskedői palettát. Kiss László, a későbbi Füszért-vezérigazgató szerint az Arrabona esetében eleinte 20 százalékot, majd  a ‘90-es évekhez közeledve 30 százalékot tehetett ki ez a sáv. Sőt, a Skálával szövetségben lévő Arrabona – csakúgy, mint a Konsumexszel szerződő Csemege – importálhatott a szocialista országokból, s egy keveset még Ausztriából is. Elképesztő áruforgalma volt, az 1984-es mérleg szerint egy év alatt 12 ezer teherautó gördült be az Arrabona-udvarba. (Kisalföld, 1985. jan. 31.) 

Azt pedig talán a minisztériumban sem sejtették előre, hogy az új áruház egész Magyarországon nem lehetne olyan szerencsés helyzetben, mint a nyugati megyében, ahol fogják az osztrák tévét. Így ugyanis a szexis reklámokból már megismerték az emberek a Fa dezodort és megigézve várták, míg az ország más részein nem volt keletje. De a Nyugat közelsége kétélű áldásnak bizonyult. Hiszen később a műszaki osztály frontján érezték meg először a világútlevél hatását – s a varázs elillant. Az árak – például a gyermekruha frontján – mindenütt felszöktek, a forgalom visszaesett, s az addigi vágta üteme lelassult. De mindenütt, országszerte lassult le, így továbbra is az Arrabona vitte a zászlót. (Kisalföld, 1988. szept. 27.) 

A versenytársak is  labdába rúghattak 

Kezdettől fogva húzta magával a többi üzletet, s megmutatta, hogy még a piacgazdaság nélküli piacon is szükség van a vérfrissítő versenytársra, sőt: talán ott van rá szükség leginkább.  

Jól tette akkoriban a Centrum áruház dolgozója – egy volt eladó mesélte –, ha a munkahelyén nem látott meg nála a főnök arrabonás reklámszatyrot. 

A Csemege sem lett kegyvesztett 1980-ban, de a Centrumhoz hasonlóan elveszítette egyedülállóságát. Tudott volt, hogy jön a nagy vetélytárs, hiszen a Csemegét épp az Arrabona építése idején korszerűsítették, 5 hatalmas csemegepultja mellé még 3-at kapott, s működése alatt a csúcsot épp 1979-ben érte el (Kisalföld, 1986. szept. 11.). 

Mivel hiánygazdaság volt, az Arrabona sem jelentett olyan vérmes konkurenciát, mint amekkorát ma jelentene. Másképp vásároltak az emberek – mondja Kiss László, aki időközben a regionális Füszért nagykereskedelmi vállalat vezetője s így a Csemege egyik legnagyobb beszállítója lett.  

– Az Arrabona nem elvonzotta a vevőkört, hanem valós vásárlási többletet generált. A családok ide is, oda is jártak, belvárosszerte vadásztak az árura. A zselés szaloncukrot itt vették meg, a mosóport ott, a tejterméket amott. 

Az osztrák vásárlók még a ‘80-as években is egymásnak adták a kilincset az ABC-ben számukra olcsó, de jó minőségű tejtermékek miatt, a cseheket és a szlovákokat viszont valóban elszívta az Arrabona. S hamar megtanulták a pultjánál dolgozók: az „uherák” szalámi jelent, a „Cabaiko” alatt pedig Gyulai kolbászt ért a vevő.