Nosztalgiázzunk a 750 éves Győr utolsó fél évszázadáról!

várostörténet
Győr |

Egykor a hattyúk eltűntek a magyar vizekről, s egészen az 1970-es évekig kellett várni, hogy újra visszatérjenek az északi tél elől. Ezért van az, hogy a magyarok jó része előbb látott kék hattyút, mint fehéret. A kékről viszont a szőnyegtisztítás, a bérvasalás, a Patyolat jutott eszébe. 

6. rész, 1975 

S mosták a megye minden szennyesét 

Kedves háziasszonyok, mi a közös ezekben az utcanevekben: Kazinczy, Aradi vértanúk, Bartók Béla, Mónus Illés, Kígyó, Vági I., Árpád, Bajcsy-Zsilinszky, Ady E., Soproni és Szeszgyár? Igen. Mindegyikben műkö­dött valamikor Patyolat-szalon vagy -fiók. 

A ‘60-as években a Kazinczy utcai fiók volt maga a „Patyolat”, hiszen mindenért a belvárosba járt az ember. Havonta 4–5 ezer ruhát vettek át (Kis-alföld, 1962. ápr. 10.), a foltos, olajos vagy markáns illatú darabok pedig együtt vándoroltak Révfaluba, ahol gyöngyözve tisztulhattak az Ady Endre utcai, volt Csermák-házban, a győri Patyolat központjában. Majd vissza a feladónak: nemcsak Győrbe, hanem Dorogra, Esz­tergomba, Mosonmagyaróvárra, Csornára, Kapuvárra, Sopronba, ahol a ruhák odüsszeiája véget ért. 

várostörténet

Mosás gázálarcban 

Zúgott az üzem, a gép kétszer mosta át az öl­tönyt. A vasalóteremben a hölgyek háta görnyedt volt a napi 20–25 rakott szoknya, nejlon- vagy színházi tüllruha után, s Ferenczi József újságíró megfigyelte, hogy akkor is terpeszállásban állnak, ha otthagyják a vasalóasztalt. (Kisalföld, 1968. dec. 1.). A főnök asszony szigorúan bírálta felül a munkájukat, a Patyolatét pedig az állam figyelte ugyanilyen árgus szemekkel, kezét a dolgozó nép pulzusán tartva. 

– Én még mostam a régi he­lyen a triklór-etilénnel – emlékszik a mai napig szakmabélinek meg­maradt Bedő Imréné, aki 1966-ban került a Patyolathoz. – A desztillá­lóban lerakódott vegyszertől szin­te lerészegedett az ember, gázálarcot viseltünk és ki kel­lett mennünk az utcára. 

A gyorstisztító volt a világ nyolcadik csodája 1968-tól, s az Aradi vértanúk útja az első a vi­déki városok között, ahol megnyílt, aztán négy év múlva a Bartók Béla úti expressz Patyolat nyitásakor már első nap 1300-an adták egymásnak a kilincset. Pedig drága mulatság volt: ha valaki öltönyt, kosztümöt óhajtott hat órán belül visszakapni, azért 1972-ben 57 forint 80 fillért kellett elővarázsolnia. (Kisalföld, 1972. ápr. 25.)  

Vesszőfutás lehetett lépést tartani a megye szennyesével, s a falusiak szeme kéthetente felcsillant, ha a kék hattyús ko­csi begördült az utcába. A mosóteknőt száműzték, s tudta jól mindenki Kónyban, Téten, Szilban, Beleden, Mihályiban és Mosonszentmiklóson, hogy a szennyes ruhát a helyi földműves-szövet­kezetbe kell vinni, mert oda érkezik a győri kocsi. (Kisalföld, 1963. július 25.) 

Hogy fértünk el ekkora helyen? 

A központban havi 7 mázsa mosószer fogyott, 235 mázsa ruhát – évi 100 ezer da­rabot – tisztítottak egyre egzotikusabb körülmények között, s gond volt az egy hónapos határidővel (Kisalföld, 1968. dec. 1.). A révfalui épületet ’68-ban alá kel­lett dúcolni, hogy le ne szakadjon, ajtajára akár címkét is ragaszthattak volna stílszerűen, hogy a mosoda „túlviselt, szín­hiányos és szálhiányos”. A házon a lakókkal osztozott a fél évszázados győri Patyolat, a kicsi udvar egyszerre szolgált tárolóként, raktárként, parkolóként. A széntartalék már nem is fért el, az utcán tartották, az úttest túloldalán meg az izzó salak gyűlt. Locsolták, de iszapos volt az árok s a salak a járdát öntötte el, a rakparton bokáig ért a sár. (Kisalföld, 1969. nov. 22.) 

De még 1975-ig a Csermák-ház volt a központ, s az igazi forgalom ideje csak most jött el. Amikor végre elköltözhettek a dolgozók, már el sem lehe­tett képzelni, hogy fértek el az Ady Endre utcában. Tizenöt éve készen állt a beruházási terv, a he­lyet is rég kinézték a Szeszgyár utcában. A házon még ma is ott a „Patyolat” felirat, az épület jelentéktelen, észre se lehet venni, pedig kevés dolgot vártak Győrben ilyen so­káig. 

várostörténet

Mutasd a ruhád, megmondom, ki vagy! 

A 10 ezer négyzetméternyi tér 110 dol­gozó munkahelye lett, pedig összesen dolgoztak 200-an a megyei Patyo­latnál. Végül 40 millió forintba került a Veres József főmérnök által átvarázsolt kom­binát mosodája, a vegytisztító, a kelmefestő, a bőr­festő, a tisztító- és szőnyegtisztító üzem. (Kisalföld, 1975. júl. 24.) Még külön tolltisztító is működött, a csőmosógépbe pe­dig nyolcszáz kiló ruha fért. 

Ellátta a Patyolatot ekkor még mosni való munkaruhával a vagongyár, a közút, a közmű, a többi gyár és közüzem is. Címke nélkül is tudta jól a rutinos mosónő, ha fémcsiszolók holmija került a kezébe: szinte megállt a szárán a keménységtől. A tehenészek holmija pedig még messzebbről elárulta magát, nem igényelt finom szaglást. A megrendelések másik fele a la­kosságtól érkezett, s a „kohóban” mindennek címkét adtak, hogy ne legyen káosz, az „AB”  Abdát jelentette, az „St”  Szentivánt. (Kisalföld, 1980. jan. 12.) 

A ‘80-as évek első fele még a szárnyalásé volt, nőttek a lakótelepek, megnyílt a Soproni utcai felvevőüzlet, modern átvevő épült a Bajcsy-Zsilinszky út új tízemeletesében, s 1981 augusztusában nyitott az Árpád úti kisüzem is az akkori úttörőház mellett. Ez volt a jövő, a két Kazinczy utcai üzlet pedig a múlt: be is zárták őket a Herbária helyén. 

A Patyolat végórái 

„A hattyúdal” az automata mosógépek elterjedésével megjósolható volt, bár a ‘70-es években még évente 10–15 százalékkal nőtt a megrendelések száma a megyében. Érdekes módon egy avíttnak gondolt szolgáltatás, az ágyneműbérlet népszerűsége bizonyult a legkitartóbbnak.  Háromezer garnitúra ágyneműje volt a vállalatnak, és sokan nem vettek maguknak, inkább háromhetente hozták kimosatni. Bedő Imréné úgy emlékszik, 100 forint volt a kaució. 

De a mosnivaló átalakult, a szaporodó műszálas ruhához nem kellett a Patyolat, az emberek egyre olcsóbb holmit vettek, a szövet helyett divatba jött a farmer, a télikabát helyett a dzseki. Megjelentek a maszekok is, de a legnagyobb érvágás később a gyárak megszűnése, létszámcsökkentése volt. Az állam atyáskodása megszakadt, ennek előnyei is vannak, de repült utána az árkiegészítés a rendszerváltás előtt, s a mosás ára duplájára nőtt. A Patyolat végül a megrendelések visszaesése miatt szűnt meg. 

A kollektíváról viszont sok jót elárul, hogy talán az egyetlen megyei Patyolat lehetett, amelyiknél vezetők és dolgozók közösen vásárolták meg a vállalatot – idézte fel az akkor dr. Stefán István által vezetett cég 1992-es esztendejét a volt főkönyvelő, Göncz Lászlóné. A rendszerváltás után még tíz évet kapott a Patyolat, de az   előprivatizáció során a központ karjaiként működő szalonokat és fiókokat elárverezték. Többségük elkelt, s mindenki a központba került, az elárvult Szeszgyár utcaiba, ami már maga volt a „Patyolat”. 

Megalakult a Munkavállalói Résztulajdonosi Programszervezet, 72 taggal vette fel  a horribilis egzisztenciahitelt, s csak 2002-re esett vissza a rendelés annyira, hogy a megmaradt 42 dolgozó eladta a céget. A hattyúdal véget ért. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!