Mutogatós szatír bukott le Győrben

szatír

Nemi szervét mutogatta egy szatír Győr belvárosában még májusban, a Győri Járási Ügyészség most emelt vádat a 31 éves férfi ellen.

Az ügyészség vádirata szerint az illető egy hétköznap délelőtt szólította meg a kutyáját sétáltató 28 éves sértett nőt, majd nadrágját letolta és megmarkolta nemi szervét. „Láttát-e már ilyet?” –kérdezte.

A hölgy szerencsére a közelben lakott, és bemenekült a lépcsőházba, de a vádlott cselekményét a közeli kávéház dolgozói is látták.

A férfi nem először csinált ilyet, hasonló cselekményekért már megbüntették. Az ügyészség szeméremsértés vétsége miatt emelt vádat, vele szemben két évig terjedő szabadságvesztés büntetés is kiszabható.

Az ügyben a nyomozást a Győri Rendőrkapitányság folytatta le, míg az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni – közölte dr. Takács Péter megyei főügyész.

Nem ő volt az első és vélhetően nem is az utolsó, aki a nőket megbotránkoztató tettre ragadtatta magát, sőt 2017-ben például másfél év végrehajtandó börtönre ítéltek valakit, aki alig serdülő kislányokat szemelt ki Győrben. Ajánlatokkal zaklatta őket, feneküket fogdosta. Egy mutogatós az adyvárosi utcai padon ülve végzett önkielégítést az arra járó hölgy felé fordulva, ő felfüggesztettet kapott, egy férfi pedig a Kuopio parkban, s még több helyen mutogatta magát a 11-13 éves lányoknak. Egy ötvenegy éves férfi pedig csak saját bevallása szerint legalább 25-ször tárta fel intim testrészét az arra bicikliző hölgyeknek a Gönyű és Nagyszentjános közötti főúton.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?