Mikor alapozhat Mosonmagyaróvár a geotermális energiára?

Hadházy Ákos
Mosonmagyaróvár |

Eredményes volt a közbeszerzés a mosonmagyaróvári geotermális fűtőmű meglévő termálkútjaira (termelő és visszasajtoló) alapozott hőhasznosító rendszer megtervezése és kiépítésére – jelentette be testületi ülésen a mosonmagyaróvári polgármester. Az egyik képviselő szerint fontos lenne, hogy felgyorsuljon ez a projekt, hogy ne kerülhessen a város olyan helyzetbe, amilyenbe Győr.

Tavaly októberben a városi hálózatra bekötött geotermikus hőközpontot keresett, mindössze két fúrt (termál)kutat talált Mosonmagyaróváron Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő. A projekt eddig két részletben 3 milliárd forintnyi támogatást nyert.

Akkor a Geotherm Hungary Kft azt közölte, hogy a projekt első és második üteme sikeresen befejeződött. Elkészült a termelőkút és a visszasajtoló kút, befejeződtek a kúttesztek és a próbatermelések eredménye kiváló. Az utolsó ütem már elkezdődött, a felszíni rendszer – a termál vezetékrendszer és a hőközpont – építésére kiírt közbeszerzésre azonban nem érkezett érvényes árajánlat, így jelenleg a következő közbeszerzési kiírás előkészítése folyik. Ennek alapján várhatóan tavasszal tudjuk megkötni a generál kivitelezési szerződést.

Az Európai Unió tenderadatbázisában tavaly december végén jelent meg az új pályázati kiírás a Mosonmagyaróváron építendő geotermális fűtőmű megtervezésére és kiépítésére. Egészen pontosan, a meglévő termálkút párosra (termelő és visszasajtoló) alapozott, hatékonyság és költségoptimalizált hőhasznosító rendszer megtervezése és kiépítése, amely által az előállított hőmennyiséget a mosonmagyaróvári távhőrendszerbe táplálják be, csökkentve ezzel a jelenlegi földgáz felhasználást.

A februári testületi ülésen aztán Vida István (MPKE) képviselő szerint a geotermális rendszer a városnak egyelőre „iszapba fagyott” lehetősége, pedig a projektben és az ezt végző cégben is tudomása szerint 15 százalékos tulajdonrésze van. „Célszerű és bölcs dolog lenne, ha az önkormányzat eme 15 százalék birtokában, s egyéb informális módokon is „odahatna”, hogy ez a projekt előrehaladjon, hogy ne kerülhessen a város soha olyan helyzetbe, amilyenbe Győr, akik kénytelenek voltak egy új gázszerződést kötni, ami a városnak 3 milliárdjába került, s ami lényegében még Győr költségvetését is hazavágta” – figyelmeztetett.

Erre reagálva Árvay István polgármester bejelentette, hogy az eddig eredménytelen közbeszerzés a vezetékhálózat és visszasajtoló kút ügyében eredményre vezetett. „Nagy valószínűséggel be fog lépni a hőtermelésbe valamikor a geotermikus kút, de hogy ettől se jobb, se rosszabb nem lesz a városi közintézmények fűtésében, világításában, az biztos. A hektikus energiapiacnak kell megnyugodnia és visszatérnie egy normális rendszerbe.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?