Magyar órabérek: dehogy érjük utol Ausztriát vagy Szlovákiát

órabérek
Magyarország/Szlovákia/Ausztria |

Kétségbeejtő adatok kerültek napvilágra, az Eurostat ugyanis most azt közölte, hogy mennyi volt az átlagos munkaerőköltség Európa-szerte 2021-ben. A lista alján szereplő országok mérföldekkel maradnak le a lista elején szereplőktől. Elég csak Magyarország és Dánia esetét figyelni, hiszen a lista tetején szereplő Dániában a munkaerőköltségek csaknem 50 eurót tesznek ki, míg nálunk ez mindössze 10 euró.

A munkaerőköltségek két fő összetevője a bérek és a fizetések, valamint a nem bérköltségek, tehát a munkaadói társadalombiztosítási hozzájárulás. A nem bérjellegű költségek aránya a teljes gazdaság teljes munkaerőköltségének 24,6, míg az euróövezetben 25,1 százalékát tette ki 2021-ben. Az, hogy hogyan alakulnak a nem bérjellegű költségek, országonként változó. Ennek az aránya a legalacsonyabb Litvániában volt, 3,7 százalékkal, Romániában ez 4,9, Írországban 8,7 százalék volt, a legmagasabb pedig Svédországban 32 százalékkal, Franciaországban 31,9 és Olaszországba volt 28,3 százalékkal – írja a Pénzcentrum. 

Ami a munkaerőköltségeket illeti, a lista alján Bulgária, és Románia áll, itt ugyanis az unióban a legalacsonyabb az óránkénti munkaerőköltség. A bolgároknál ez 7,0 eurót, a románoknál pedig 8,5 eurót tesz ez ki. Az euróövezeten belül Olaszország (-1,6%) és Spanyolország (-0,3%) kivételével minden tagállamban nőttek az óránkénti munkaerőköltségek.  

grafika

Az Európai Unió tagállamainak átlagosan 29,1 euróba került a munkaerő 2021-ben, míg az euróövezetben ez 32,8 euró volt, azonban itt bele kell kalkulálni azt is, hogy több ország még nem eurót használ, ami kihat a számokra. Magyarországon az átlagos munkaerőköltség 10,4 euró volt 2021-ben. Lengyelországban 11,5 euróba kerül átlagosan az óránkénti munkaerőköltség, Szlovákiában 14,2, míg Szerbiában 6,9 így láthatjuk, hogy a környező országok átlagához mi is hozzátartozunk. Azonban ha nyugatra tekintünk, már lehangolóbb a helyzet, hiszen Ausztriában 37,5 euró az átlagos munkaerőköltség, Németországban 37,2, Dániában pedig 46,9 eurót tesz ez ki. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?