Kormányablak-ügyintézők - Széles Sándor adta át a bizonyítványt a képzést teljesítőknek. Fotó sé forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal
Kormányablakok: tíz éve a megyében
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal 54 munkatársa vehette át bizonyítványát a kormányablak-ügyintézői képzés oklevélátadó ünnepségén.
A képzés két részből tevődött össze, s a kormányhivatal 54 munkatársa jelentkezett (a Csornai, Mosonmagyaróvári, Pannonhalmi, Soproni, Téti és Győri Járási Hivatalokból), valamennyien sikeresen teljesítették a kurzust.
Széles Sándor kormánymegbízott a csütörtöki átadáson kiemelte, 10 éve és 10 napja volt az első munkanapja, aznap nyílt meg a megye első kormányablaka. „12 évig polgármester, azt megelőzően önkormányzati képviselő voltam. Ismerve a magyar államigazgatás működését, a kormányablakok számomra nagyon bátor víziónak tűntek. S mit tesz Isten, oda jutottunk, hogy 2022-ben nagyon felkészült, fiatal, dinamikus kollégák, óriási tudással és türelemmel bármilyen kérdéssel képesek megbirkózni. Az államigazgatási ügyek hetven százaléka az Önök munkáján keresztül intéződik ma Magyarországon” – emelte ki beszédében.
Azóta a megyében további 10 kormányablak és egy okmányiroda nyílt meg, és a megye 2020 őszén egy kormányablakbusszal is gazdagodott.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.