Kásler: Kell majd a negyedik oltás, a halálozási csúcs napi kétszáz is lehet

Kásler Miklós

Elkezdődött Magyarországon a koronavírus-járvány ötödik hulláma, és ha nem jön újabb mutáció, valamint nem nő jelentősen az átoltottság, akkor a csúcsán 13 ezer is lehet a napi fertőzések száma, 8-9 ezer kórházban ápolttal –  mondta az inforádiónak Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. 

Még mindig nem ért teljesen véget a negyedik hullám, szeptember 7-e január 3-a között 456 ezer magyar fertőződött meg, akik közül 17 ezren szorultak kórházi kezelésre. A kórházba kerültek 60 százaléka nem részesült oltásban, 40 százalékuk azonban igen. 1850 személyt kellett intenzív osztályon kezelni, közülük 70 százalék nem volt oltott, és 30 százalék vette fel a vakcinát. A 450 ezer fertőzöttből 9485 ember hunyt el, ami 2,1 százalékos halálozási arányt jelent. (A megelőz hullámok során ez az arány majdnem 4 százalék volt.) 

Az emberi erőforrások minisztere teljesen biztos abban, hogy számolni kell a negyedik oltás szükségességével, az egészségügyi kormányzat pedig számol is ezzel. Az immunológiai vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy a negyedik oltás várható időpontja nem négy hónap után szükséges, mint a második után, hanem hosszabb idővel kell számolni, de az immunológiai eredmények csak akkor válhatnak ismertté, ha a harmadik oltás után már 4-5 hónap eltelik, és a szakemberek mérni tudnak – jegyezte meg a miniszter. 

Magyarországon január 1-je és május 1-je között várható az omikron okozta következő hullám. Ennek során a napi fertőzések száma elérheti, sőt, meghaladhatja a 13 ezret. A napi kórházi betegszám 8-9 ezer, míg a napi halálozás a csúcson körülbelül 200 lehet – fogalmazott Kásler Miklós, hozzátéve: abban az esetben lehetnek ezek a számok, ha nem jön egy újabb mutáns, illetve nem tudjuk az átoltottságot ebben az időtartamban jelentősen növelni. 

A teljes cikk itt olvasható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?