Jancsónak és Simonnak már meg is van az ötszáz ajánlása

parlamenti választások
Győr |

A győri 1-es választókörzet két jelöltjének, Simon Róbert Balázsnak (Fidesz) és Jancsó Zitának (Ellenzéki Összefogás) már az első napon összejött az 500 ajánlása. Ma indult hivatalosan is a választási kampány. 

Jancsó Zita

Simon Róbert Balázs már délelőtt tizenegykor bejelentette ezt a Facebook-oldalán, de nem sokkal később Jancsó Zita kampányfőnöke, Glázer Tímea is erről értesítette a Győri Új Szót. Simon tovább gyűjti a támogató nyilatkozatokat (nyilván már nem ezeken az íveken), Jancsó esetében úgy tervezték, hogy más szombaton leadják hitelesítésre az aláírásokkal teli íveket.  

Simon Róbert Balász

Kora délután aztán Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje a Facebookon jelentette be, hogy mind a 106 egyéni választói körzetben megvan a minimális aláírásmennyiség. A Fidesz pedig Facebook-posztban számolt be ugyanerről: a Fidesz jelöltjei mind a 106 választókerületben összegyűjtötték az induláshoz szükséges aláírásokat. Simon és Jancsó mellé tehát a másik győri körzet (Kara Ákos, dr. Gasztonyi László), illetve a további Győr-Moson-Sopron megyei fideszes és ellenzéki összefogás-jelölteket ide vehetjük. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?