Idős hölgyet lopott meg, de két soproni fiatal utánaszaladt

Bacsó Tamás
Sopron |

Szemtanú bejelentése alapján indítottak büntetőeljárást február 3-án a Soproni Rendőrkapitányságon egy tolvajjal szemben, aki egy idős néni tárcáját ragadta magához a nyílt utcán.

- Az eset tanúja hívta fel a segélyhívó számot azzal, hogy látta, amikor egy idős hölgy kilépett egy postából az utcára, egy kapucnit viselő személy odalépett hozzá, és kikapta a kezéből a pénztárcáját – kezdett a történetbe Bacsó Tamás rendőr törzszászlós.

- Kollégámmal gyorsan a helyszínre érkeztünk, ahol várt minket a bejelentő. Elmondta, hogy rajta kívül még két fiatal srác is látta az esetet, akik azonnal a tolvaj után iramodtak. A tanút – aki tökéletes személyleírást tudott adni az elkövetőről – megkértük, hogy jöjjön velünk. A tőle kapott navigációval hamar sikerült az elkövető nyomára akadnunk, aki – ekkor már egyedül – velünk szembe jött az egyik utcán. Tettét már a helyszínen beismerte, ezért a kapitányságra előállítottuk. A bűnügyes kollégák gyanúsítottként hallgatták ki – folytatta a járőr.

- Ahogy az később kiderült, a tettest a két fiatal utolérte és megpróbálta visszatartani. Azért tudott mégis tovább szaladni, mert a pénztárcát – amelyből futás közben kivett ötezer forintot – odadobta nekik. A fiatalok ezt vissza is adták az idős hölgynek – zárta mondandóját a törzszászlós.

A Soproni Rendőrkapitányság ezúton is szeretne a két fiatalnak a példa értékű segítségnyújtásukért köszönetet mondani!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?