Emberkereskedelem miatt tartóztattak le egy szlovákiai férfit Angliában

bilincs letartóztatás illusztráció
Bristol/Kassa |

Emberkereskedelem bűncselekménye miatt vettek őrizetbe csütörtökön egy szlovák állampolgárt Nagy-Britanniában, Bristolban.

A szlovákiai férfit és egy lengyel nőt azzal gyanúsítja a brit rendőrség, hogy kelet-szlovákiai emberek sérelmére követték el az emberkereskedelem bűncselekményét.

Az ügyet az erre a célra 2017 novemberében létrehozott brit-szlovák nyomozócsoport derítette fel – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Milan Filičko, a Kassai (Košice) Kerületi Ügyészség szóvivője.

A tettesek a gyanú szerint kiszolgáltatott, rossz szociális körülmények között élő embereket toboroztak Kelet-Szlovákiában, Angliába szállították őket, és nehéz fizikai munkát végeztettek velük. Erőszakkal kényszerítették őket, hogy 16-18 órát dolgozzanak a hét minden napján. Ezenkívül mindkét letartóztatottat pénzmosással és csalással is gyanúsítják, valamint azzal, hogy elvették az áldozataik keresettét – közölte Filičko. A nőt feltételesen szabadlábra helyezték, a vádemelésről az ügyészség dönt. A bírósági eljárás november első felében kezdődik Bristolban.

A britt sajtóban megjelent információk szerint a bűncselekmény másik gyanúsítottja a 43 éves szlovákiai Maroš T., aki emberek tucatjait kényszerített munkára, főként szlovákokat.

A nyomozásban részt vettek az illegális bevándorlás elleni egységek rendőrei és az I. Kassai Járási Ügyészség ügyészei, a Brit Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NCA) tagjaival együttműködve. Kulcsszerepük volt különösen a bűncselekmények áldozatainak felkutatásában, majd kihallgatásában, miután visszatértek Szlovákiába.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?