Hogyan szállítsunk lovat?

Hogyan szállítsunk lovat?

Látszólag a címben feltett kérdésről szól a Facebook-bejegyzés, amit a Győrben közlekedünk oldalon találtunk. A hozzászólások azonban mélyebbre ásnak, illetve mélyebbre ásásra adnak okot.

Tanulság lehet például az, hogy ami régebben megfelelt, az ma már nem biztos, hogy módi. Sőt lehet, hogy annyira elavult, hogy tilos és büntetik. Gondoljunk csak a cigarettázásra: 15-20 éve szinte bárhol rá lehetett gyújtani, ma meg már elborzadva gondolunk vissza a füstös kocsmákra. A régi, a hatvanas-hetvenes években készült filmeket érdemes nézni ebből a szempontból is. Még a kórház folyosóján is vidáman füstöltek az emberek. Szóval az állattartás szabályai is változtak, és változott azok megítélése is. Ami korábban természetes volt, majd elfogadott, aztán eltűrt, ma tilos. Mondjuk láncon tartani egy kutyát. Aztán ami ma túlzásnak tűnik többeknek, holnap az lesz a természetes. Ezt nevezik fejlődésnek.

Mindezek fényében nézzük a válogatás a kommentekből, némi moderálással, szerkesztéssel!

  • Ezzel, mi a gond?
  • Illő lenne a széltől, hidegtől védeni szegényt.
  • Széltől, hidegtől? Ahogy elnézem, nem fűtött istállóban van tartva. Tehát hozzászokott a ridegtartáshoz.
  • Azért nem mindegy, hogy csak simán áll a hidegben, vagy közben csapja a menetszél is.
  • Egy kellemes 15 fokban állj fel a ló helyére, és rájössz, mennyire hideg egy 60-70 km/h-s menetszél.
  • Nem mindenki engedheti meg magának lószállítót.
  • Akkor ne szállítson lovat.
  • És a rendőrség mi alapján intézkedne? Van előírt lószállítási mód?
  • Megvannak az ilyen célra való lószállítók, csak olyannal lehet őket szállítani. Ott megfelelően ki lehet kötni őket, és nincs helyük megfordulni, ugye biztonsági okokból. Illetve mivel nem nagyon látnak ki, így kevésbé ijesztő nekik a helyzet, és nem keresik a “menekülő útvonalat”. Sajnos sokan nem is sejtik, mennyire balesetveszélyes ilyen nyitott utánfutóval vinni egy lovat.
  • Élő állat szállításának rengeteg feltétele van. Ez józan paraszti ésszel nézve biztosan nem elfogadott. Nem véletlen vannak szállításra kialakított eszközök.
  • http://www.lovasok.hu: Előbb, vagy utóbb minden ló életében sor kerül arra, hogy szállítani kell. A legfontosabb, hogy ez a ló, valamint a közlekedés többi résztvevője számára is biztonságos módon történjen. Nem elég csak arról megbizonyosodni, hogy a ló megfelelő állapotban van-e a szállításhoz. Arról is gondoskodni kell, hogy a lószállító biztonságos és jól felszerelt legyen. Lovakat szállítani ezért kizárólag erre a célra gyártott járművel szabad. Lovak közúti szállítása történhet lószállító utánfutóval, lószállító teherautóval, illetve kamionnal. Lovak nyitott, tetővel nem rendelkező utánfutón, tehergépkocsi platón történő szállítása rendkívül balesetveszélyes.
  • Évekig szállítottam marhát, lovat, sertést teherautóval, homok a platón. Néha kissé túlzásba esünk az állatvédelemmel, az embereket meg lesz...juk.
  • Mi nem sz...juk le az embereket sem. Szerencsére az a 200 fő, akivel egymás mellett állunk és hátrányos helyzetben élő családokat támogatunk, nem így gondolkodik. Így ezek mellett az állatokat sem sz...juk le. Szerencsére nem vagyunk egyformák.
  • Ettől függetlenül ez így balesetveszélyes, mert a ló kiugorhat. Akkor bizony már a mögött lévő autóban lévő embert veszélyezteti.
  • Az állatok megfelelő szállítása nem csak az állatok érdekeit/egészségét veszi figyelembe, hanem hogy ne veszélyeztessen, ne okozzon balesetet. Volt olyan autós baleset, ahol a kutya nem volt bekötve/rögzítve, előreugrott, a gazda pedig félre rántotta a kormányt...
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?