Hatszáz millió tagi kölcsön a Győr-Szolnak

rendkívüli közgyűlés
Győr |

Két héten belül a második rendkívüli közgyűlést tartotta a győri képviselő-testület. Gáz, gáz és megint csak gáz – tagi kölcsönt adtak a Győr-Szolnak.  

A győri közgyűlés egyhangú döntést hozott: a Győr-Szol szerződést köthet egy egyelőre nem nevesített gázkereskedővel, tehát nem adja át a hőszolgáltatás feladatát az államnak. Az új szerződés ugyan három milliárd forinttal magasabb, mint az előző volt, de a jelenlegi gázárak mellett sok lehetőség nincs az ajánlatok között válogatni – írtuk meg január 7-én.  

Dézsi Csaba András polgármester néhány nappal később, az önkormányzati lapnak nyilatkozva már utalt arra, hogy „hárommilliárd forint még egy Győr méretű és jó gazdasági háttérrel rendelkező városnak is óriási teher”, és „nem kizárt, hogy átmenetileg bankhitelből kell finanszíroznunk ezt a váratlan pluszkiadást”.  

Előbb azonban tagi kölcsönt adnak a Győr-Szolnak, hisz a számlát neki kell kifizetnie – emiatt hívtak össze csütörtök reggelre rendkívüli közgyűlést. A korábbi tagi kölcsön visszafizetésére novemberben már egy év haladékot kapott az önkormányzati cég, de most új helyzet állt elő azzal, hogy a korábbi gázkereskedő decemberben felmondta a szerződést.  

Arról a közgyűlésről, amelyen a tagi kölcsönöket tárgyalta a testület, ebben a cikkünkben írtunk.

Így értünk a jelenbe. A közgyűlésen Prédl Antal a Győr-Szol elnök-vezérigazgatója foglalta össze a cég helyzetét és a tagi kölcsön okát: egyrészt ki kell fizetniük az állami tartalékból (december-januárban) kapott földgáz árát, másrészt pedig az új szerződés szerint előre kell fizetniük a számlát. Glázer Tímea (DK) felszólalásában azt kifogásolta, hogy ezt a kérdést a gazdasági bizottságba nem vitték be, holott épp a héten ülésezett, s érdemes lett volna ezt megtárgyalnia. Felvetette azt is, hogy a korábbi, szintén több százmilliós tagi kölcsön után az a mostani 600 millió visszafizetésére mi a garancia?  

A polgármester és a Győr-Szol elnök válaszából kiderült, hogy sok választásuk nem volt, hisz a gázkészletből vásárolt gáz ára 1,4 milliárd forint volt, s ahhoz jött az új gázkereskedő újabb számlája, adott határidővel. „Minden lehetőséget felhasználtunk, amit lehetett” – mondta Prédl Antal, Dézsi Csaba András pedig azt, hogy ha a Győr-Szolnak nem ad a város tagi kölcsönt, s ezért nem tud fizetni, akkor a fizetési kötelezettség a városra száll, tehát ugyanott vannak. „Lehet rágni a kefét, de akkor is fizetni kell.” Az pedig, hogy a Győr-Szol a szerdán esedékes határidőre nem tudja teljes egészében kifizetni az esedékes számlát, aznap derült ki, így a bizottsági ülés összehívására sem volt idő. „A legfőbb döntéshozó testület ugyanakkor a közgyűlés, így a döntést is ez a grémium hozza meg.” 

Ez nyomós érvnek bizonyult, a közgyűlés egyhangúlag fogadta el az újabb 600 milliós tagi kölcsön biztosítását a Győr-Szolnak.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?