Halott apjával élt egy évig a körözött férfi

halott
Mosonmagyaróvár |

A rendőrök február 15-én délelőtt megjelentek egy mosonmagyaróvári lakóházban, mivel arról szereztek információt, hogy ott tartózkodik egy körözött férfi. Megtalálták. 

A járőrök bementek az utcai kapun, majd a hátsó bejáraton át házba. Kopogtatásukra lejött az emeletről a keresett 53 éves férfi. Miután az egyenruhások elfogták őt, a férfi elárulta, hogy a házban együtt lakik édesapjával, aki állítása szerint valamikor 2021 januárjában meghalt.  

Elmondta továbbá, amikor apja halálát észlelte, egy lepedővel letakarta, majd ezt követően a szobában nem járt. A helyszínen megtalált mumifikálódott holttestet az orvos megvizsgálta és megállapította, hogy az illető természetes módon hunyt el, azonban a körülmények tisztázása végett az esetet a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja.  

Az eltelt idő óta a férfi minden hónapban felvette apja nyugdíját. A rendőröknek át is adott 1.700.000 forintot, amit a jogtalanul felvett pénzből megspórolt. 

Az 53 éves helybéli lakost a rendőrök elfogták, majd feljelentették a NAV-nál juttatással való visszaélés gyanúja miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?