Győri példára hivatkozva sző mestertervet Volner János

Volner
Magyarország |

Ha a 2022-es választást a baloldal nyeri, a Jobbikkal együttműködve, egy-két mandátumot biztosan áthozunk, ezzel is megakadályozva a baloldal hatalomra jutását – nyilatkozta Volner János független, korábban jobbikos parlamenti képviselő. Hozzátette, Győrben volt hasonló eset 2019-ben. 

Volner János azt állítja, a Jobbikban „emberei” vannak, és készek kilépni a pártból, ha a nemzet érdeke azt kívánja. Nem ez lenne az első ilyen eset, tette hozzá, a Borkai-botrány közepette, az önkormányzati választások előtt Győrben négy jobbikos képviselőjelölt lépett ki az ellenzéki összefogásból. 

„Eljött a várt pillanat! Kilépünk az ellenzéki összefogásból!” – jelentette be akkor Facebook-oldalán Fodor Roland, a Jobbik győri elnöke. A politikus azt írta, mind a négy egyéni választókerületi képviselőjelöltjük visszalépett, ezzel “az ellenzéki moslékszövetség elveszítette a képviselőjelöltjeinek negyedét, és a minimális győzelmi esélyeit is.” 

Fodor 2019-ben azt állította, hogy kilépésüket hónapok óta tervezték, nem volt köze „a DK országos pártközpontja által megrendelt, a fideszes polgármestert ocsmány módon lejárató anyagokhoz!” Mármint a kiszivárgott videófelvételekhez. Elmagyarázta azt is, miért csatlakoztak az elején „ehhez a vállalhatatlan és elvtelen összellenzéki bohózathoz”: “Azért, mert tervünk szerint így a nemzetellenes baloldali pártok nem tudnak külön-külön frakciót alakítani az új közgyűlésben. Ehhez pedig szükséges volt pár hónapig belemennünk – minden jóérzésű polgár döbbenetére – ebbe a proletár rémálomba.” Fodor akkori bejegyzése szerint „értelmes magyar ember nem támogathatja a gyurcsányista erők megerősödését sem Győrben, sem országosan”. 

Volner János most a Magyar Nemzetnek ezt nyilatkozta: “Vannak még olyan jobbikosok Jakab Péter pártjában, akik csak azért tagok, mert hozzám hűségesek. Velük folyamatosan kapcsolatban vagyok, és kész vagyok 2022-ben egy-két mandátumot áthozni annak érdekében, hogy a baloldal ne kerüljön hatalomra.”  

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?