Ez már őrület: Damu holtában sem nyugodhat

damu
Magyarország |

Még halála után is csupa botrány övezi a koronavírusban meghalt Damu Rolandot. Erről most már nem ő tehet.  

Egyre nehezebb magyarázatot találni mindarra, ami Damu családjában zajlik. Az egyre veszedelmesebb viszályról a Blikk írt. A színész azt szerette volna, ha a temetése körüli teendőket a nagynénje, Éva néni intézi, sőt, állítólag a búcsúztatóról a szüleit is kitiltotta. Ám Damu Roland édesapja feljelentette Évát, mondván, nem volt joga intézni a temetést. A színész nagynénje végül az ügyintézést Damu barátjának, Zsoltnak adta át.

Zsolt azonban most úgy tűnik, hogy pont azokat az embereket zárja ki a szertartásról, akikre Damu élete utolsó napjáig számíthatott. A színész unokaöccse, Tóth István próbált mindent elkövetni, de esélytelenül. A férfi a temetés pontos időpontját sem tudja, véleménye szerint azt akarják, hogy még véletlenül se legyen ott a búcsúztatón. 

„Huszonkét éves vagyok, de amióta az eszemet tudom, ebben a családban mindig csak a gyűlölet volt, tulajdonképpen nem is tudom, miért lepődök most meg - mondta a 22 éves férfi, aki azt szeretné, hogy a búcsú Rolandról szóljon és ne a botrányról. (Félő, ezzel már elkésett.) 

Damu Roland december 27-ére virradó éjjel, 47 évesen hunyt el.  

A teljes cikk itt olvasható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?