Forrás: Soproni Rendőrkapitáyság
Egy nap két baleset ugyanabból az okból
Két óra alatt két olyan személyi sérüléssel járó baleset is történt a 84-es főúton Sopron közelében, ami elkerülhető lett volna, ha betartják a követési távolságot.
A 84-es számú főúton közlekedett Kópháza felől Nagycenk irányába az a sofőr, aki – a rosszul megválasztott követési távolság miatt - hátulról beleszaladt az előtte szabályosan közlekedő személyautóba, miután az egy áthaladó vad miatt hirtelen fékezésre kényszerült. A balesetet okozó gépjármű egyik féklámpája sem működött, ezért a mögötte jövő jármű sem tudott idejében megállni és ütköztek. A balesetben az első autó vezetője, és a bal oldali hátsó utas nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek – tájékoztatott az esetről Kovács József rendőr alezredes, a Soproni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának helyettes vezetője.
Egy órával később, ugyancsak a 84-es számú főúton, Lövő határában történt sérüléses baleset. Az okozó és a vétlen sofőr is könnyebben megsérültek - és ezt a balesetet is a követési távolság be nem tartása okozta.
– A követési távolságot mindig úgy kell megválasztani, hogy az előttünk haladó hirtelen fékezése esetén is biztonságosan meg tudjunk állni. Ez a járművek sebességének, az útviszonyoknak és a vezető reakcióidejének is a függvénye. A téli időszakban az aszfalt általában nyálkásabb, csúszósabb, ezért ilyenkor érdemes a szokásos távolság akár kétszeresét tartani – tanácsolta a szakember.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.