Azt ígérte a csaló, hogy kenőpénzért USA-vízumot szerez egy belügyestől

bíróság
Győr |

A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat két személy ellen a Szombathelyi Törvényszéken. 

Vas megyei panzióban élt a becsapott magyar nő, aki 2018-ban megismerkedett egy férfival, elmondta neki, hogy az USA-ban szeretne letelepedni. Ehhez azonban nincs zöldkártyája, se munkavállalási vízuma, se munkahelye. 

A vádirat szerint a férfi felajánlotta közbenjárását, és azt a látszatot keltve, hogy a pénzzel hivatalos személyt befolyásol, két alkalommal összesen 1270 eurót vett át a nőtől. Ezután azt ígérte, hogy a vesztegetési pénzért cserébe a Belügyminisztériumban dolgozó ismerőse mind a vízumszerzésben, mind a megfelelő munkahely biztosításában gyorsított ügyintézés mellett segíteni fog. 

A valóságban azonban az illetőnek nem volt ilyen bennfentes kapcsolata, az átvett kenőpénzt saját kiadásaira fordította. 

Egyébként a hatóság ismeri már a 31 éves vádlottat, aki jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztését tölti, visszaesőként követte el a cselekményt, főként csalásokért ítélték el. 

Az ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság marasztalja el a hivatalos kapcsolatára alaptalanul hivatkozó vádlottat letöltendő fegyházbüntetésre, közügyektől eltiltásra és – a gazdagodása erejéig – vagyonelkobzásra. Emellett rendeljék el végrehajtását annak a korábban kiszabott 10 hónap fogházbüntetésnek, amit 2 év próbaidőre felfüggesztettek. 

A segítség hamis ígéretével becsapott nő esetében az ügyészség – a feljelentésére és a beismerő vallomására tekintettel – megrovást indítványozott. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?