A „Cár” készülhet, Szilágyi Liliána Győrbe készül?

győri úszás
Győr |

A Magyar Úszó Szövetség tájékoztatása szerint csütörtökön először ülésezett az úszóbotrányba keveredő Turi György (úszóberkekben, versenyzői által Cár-ként emlegetett) mesteredző tevékenységével foglalkozó bizottság. A testület abban állapodott meg, hogy legalább húsz versenyzőt meghallgatnak az üggyel kapcsolatban, és személyesen is kívánnak találkozni Turi Györggyel.

A Magyarországon nagy hullámokat vert ügy kivizsgálásában tehát elindult az érdemi munka. Felállt a testület, amelynek elnöke dr. Ugrin Tamás ügyvéd, tagjai: Danks Emese, a MÚSZ gyermekvédelmi bizottság vezetője, kommunikációs szakértő, dr. Tausz Katalin szociológus, Becsky András, a MÚSZ alelnöke és Bohus Richárd olimpikon, világ- és Európa-bajnoki érmes, a sportolói bizottság elnöke.  

Az első ülésen megállapodtak a meghívandó sportolók névsorában: legalább húsz versenyzőt kívánnak meghallgatni, kívánság esetén a női úszókkal kizárólag a bizottság két hölgytagja beszélget majd. A testület személyesen kíván találkozni Turi Györggyel is, illetve akár személyes meghallgatásokon, akár írásban szeretne további véleményeket kapni közvetlenül nem érintett, ám az ügyre rálátással bíró tanúktól (szülők, edzők, sportszakemberek). A tervek szerint akár már december közepére elkészülhet a jelentés.  

S ami az ügyön túlmutat: a testület további javaslatokat kíván tenni a MÚSZ elnöksége részére, az esetleges problémás edzői viselkedések, módszerek felderítésére, anonim sportolói és edzői kérdőívek összeállítására, az edzők rendelkezésére álló sportpszichológus alkalmazására. Emellett a gyermekvédelmi bizottság a jövőben végig látogatja a fővárosi és vidéki klubokat, és elégedettségi felméréseket végez a versenyzők körében. 

S van még egy, a magyar úszósportot, azon belül Győrt érintő hír: Szilágyi Liliána rengeteg klubváltás (Széchy SE, Jövő SC, Kőbánya SC, Honvéd, Florida Gators, Ferencváros) és egy év kihagyás után (újra) új életet kezd az SzPress Hírszolgálat értesülései szerint. A legutóbb még Shane Tusuppal készült sportoló jelenleg a Ferencváros igazolt úszóversenyzője, így a klubon is múlik, milyen feltételekkel engedik el a fővárosból január, vagyis az átigazolási kapu kinyílása előtt. 

Sós Csaba szövetségi kapitány bizakodik Szilágyi Liliána sorsát illetően, "visszakapott értéknek" titulálva az úszónőt. A sportági szövetség elnöke, Wladár Sándor is úgy látja, a 25. születésnapjához közeledő sportoló még nem futott ki az időből, bár bravúrként tekintene a sikerességre.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?