Gyarapodik a vírussor

A széklettel terjedő fertőző hepatitisz (májgyulladás) elnevezés 1912-től, a vérrel terjedő, úgynevezett szérumhepatitiszé pedig a negyvenes évek derekától ismeretes. Az előbbi betegséget az A, ez utóbbit a B vírus okozza. Az elmúlt negyedszázadban C, D, E, F, G és GB vírusokkal gyarapodott a hepatitiszvírusok sora.

Minden jel arra utal, hogy ezzel nem merült ki a májgyulladást keltő vírusok csoportja, hiszen az orvosok hol itt, hol ott akadnak olyan betegekre, akikből az ismert kórokozók nem mutathatók ki, következésképp bajukat valószínűleg még nem azonosított vírusok okozzák. Erre hívta fel a figyelmet az ausztrál D. S. Bowden és két munkatársa is abban a tudományos cikkben, amelynek ezt a címet adták: Új hepatitiszvírusok: van-e elég betű az ábécében? Habár a bevezetőben említett betűk mind hepatitiszvírusokat jelölnek, ezek örökletesen eltérnek egymástól. Még a C és a G vírus is jócskán különbözik, holott egy víruscsaládba tartoznak. A többiek nemcsak más víruscsaládot képviselnek, hanem többé-kevésbé eltér a méretük, az örökítő anyaguk és terjedésüknek a módja is. Míg a B és az F vírusnak DNS az örökítő anyaga, addig a többié RNS. Az A, az E és az F vírus széklettel, tehát a tápcsatornán át terjed, a többi hepatitiszvírust a fertőzött vér terjeszti. A hiányos szerkezetű D vírus magában nem okoz fertőzést, csak a B vírus jelenlétében, a G vírusról pedig még az sem bizonyosodott be, hogy ha egymagában fordul elő a májgyulladásos betegben, valóban ez okozza-e a betegséget.

A D vírusra 1977-ben a torinói M. Rizzetto akadt rá egy olyan beteg májsejtjeinek a magjában, aki B vírusos idült májgyulladásban szenvedett. Először nem is vírusnak, hanem delta-ágensnek nevezte ezt a kórokozót, amely nemcsak azért különleges, mert csak a B vírus jelenlétében képes szaporodni, hanem mert ez az egyetlen olyan kórokozó, amelynek az örökítő anyaga (RNS-e) enzimtulajdonságú is, képes a más RNS-ek elbontására. Ekképp a D vírus esetleg felhasználható lesz arra, hogy a vele egyidejűleg előforduló B vírus DNS-ének a létrejöttéhez nélkülözhetetlen RNS-t elbontsa, így leküzdje a B vírusos fertőzést. Az E vírus felfedezése az 1955 és 1956 fordulóján Delhiben kitört májgyulladásos járvánnyal kezdődött, amelyet a széklettel szennyezett víz okozott. Az akkori vizsgálatok csak annyit tártak fel, hogy a kórokozó nem az A vírus. Az E vírus azonosítása a moszkvai M. Balajan nevéhez fűződik. Ő nemcsak saját magán végzett kísérleteket ezzel a kórokozóval, hanem majmokat is sikerült megfertőznie vele. Ma az az általánosan elfogadott vélemény, hogy a nem A, nem B hepatitiszvírusok kétfélék lehetnek: a vérrel terjedő kórokozó a C, míg a széklettel terjedő az E vírus. Az F vírusra az N. Deka vezette indiai kutatócsoport akadt rá 1994 decemberében olyan emberek székletében, akik bizonyíthatóan nem A és nem E vírusos májgyulladásban szenvedtek. Két hónap sem telt el, s az amerikai J. P. Kim és munkatársai máris előrukkoltak a G vírussal, amelyet addig, amíg nem sikerült azonosítani, hepatitisz X vírusként emlegettek. Habár senki sem vitatja, hogy ez a kórokozó előfordul bizonyos májgyulladásos betegekben, az bizonyításra vár még, hogy ez okozza-e azt a májgyulladást, amelyben tetten érhető. A bizonytalanságot két japán kutató Y. Miyakawa és M. Mayumi azzal is érzékeltette, hogy két évvel ezelőtti tudományos cikküknek ezt a címet adták: Hepatitisz G vírus – valódi hepatitiszvírus, vagy egy véletlen turista? Kételyüket arra alapozták, hogy ez idáig nem sikerült megfigyelni: hol lelhető fel és hol szaporodik ez a vírus a májban. A GB vírusok 1995. évi azonosításának előfutára az amerikai F. Deinhardt professzor volt, aki az ismeretlen eredetű heveny májgyulladásban szenvedő, G. B. monogramú chicagói sebész vérével 1967-ben sikerrel fertőzött meg majmokat. A professzor arra gondolt, hogy a vírus lehet a kórokozó, de ez nem igazolódott be. Amikor huszonnyolc évvel később az amerikai J. N. Simons és munkatársai a tartósított vérmintával újabb majomkísérleteket végeztek, egyidejűleg két (GBV-A és GBV-B) vírusra is ráakadtak. Azóta a harmadik (GBV-C) vírusváltozat is előkerült. Az elmúlt években azonosított több hepatitiszvírus és bizonyos májgyulladások alapján, amelyeknek nem az említett vírusok az okozói, Bowden és munkatársai úgy vélik, hogy a hepatitiszvírusok ábécéje folytatódik, s még az is megeshet, hogy nincs annyi betű, amennyi hepatitiszvírus létezik.