Pozsony.
Vizsgálják a kihatásokat
Pozsony. Az EU-agrármiiszterek hétfői brüsszeli tanácskozása, a cukorpiaci reformtervezetek és az egyes agrártermék-készletek kötelezo monitorozása a májusban csatlakozott országok számára – ezek voltak a legfontosabb témái Renate Künast német szövetségi fogyasztóvédelmi, élelmezésügyi és mezogazdasági miniszter, valamint Simon Zsolt földmuvelésügyi miniszter tegnapi pozsonyi megbeszélésének. Renate Künast kész tényként kezelte azt, hogy az uniós cukorpiac reformjára – Franz Fischler agrárfőbiztos terveivel ellentétben – nem 2005-től, hanem csak 2006 nyarától kerül majd sor. Ezzel az idoponttal Simon Zsolt is egyetértett. A német vendég ugyanakkor leszögezte: figyelni fogják a reform kihatásait az ágazatban vállalkozó gazdákra és a cukoriparra. Ilyen elemzések híján Simon sem tudta tegnap megmondani, hogy a cukorpiaci reformnak milyen hatása lesz a szlovákiai cukorpiac szereploire. Künast ugyanakkor utalt arra a lapunk által is felvázolt lehetoségre (lásd a július 20-ai Új Szót), miszerint a cukorrépa – a repcéhez hasonlóan – bioetanol-alapanyag lehet. A répafejekből ugyanis kiváló motorbenzin-adalékanyagot lehet eloállítani. Az EU-környezetvédelmi kötelezettségvállalásai azt sugallják, hogy kontinensünkön már 2005-tol megugrik a kereslet a környezetkímélobb üzemanyagok iránti. (gyor)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2008. 06.12.
GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK
2008. 06.12.
Országhatárokon átívelő Pozsony kisugárzása
2008. 06.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.