Veszélyben a szlovák euró

Pozsony. Veszélyben az euró 2009-es bevezetése – állítja Ivan Mikloš, az SDKÚ alelnöke. Az előző kormány pénzügyminisztere szerint jelentős problémáink lehetnek az euró bevezetéséhez szükséges kritériumok hosszabb távú teljesítésével.

Pozsony. Veszélyben az euró 2009-es bevezetése – állítja Ivan Mikloš, az SDKÚ alelnöke. Az előző kormány pénzügyminisztere szerint jelentős problémáink lehetnek az euró bevezetéséhez szükséges kritériumok hosszabb távú teljesítésével. Azt Mikloš is elismeri, hogy a jövő év tavaszára nagy valószínűséggel az összes kritériumot sikerül teljesítenünk, azt azonban már nehezebb lesz bizonyítanunk, hogy a kritériumokat hosszabb távon is képesek leszünk fenntartani. Az euró bevezetésénél ugyanakkor ezt is vizsgálják. Ivan Mikloš az államháztartási deficit szempontjából a legnagyobb veszélyt abban látja, hogy a jelenlegi kormány szinte semmit nem tesz az olyan állami intézmények eladósodottságának a csökkentésére, mint a kórházak, a vasúttársaságok, az autópálya-társaság vagy a közszolgálati médiumok. A volt pénzügyminiszter szerint fennáll az esélye annak is, hogy a kormány az euró bevezetését követően kezdi el „szórni a pénzt“. Mikloš jelenleg a legnagyobb hibának azt tarja, a kormány nem szentel kellő figyelmet az euró bevezetésével együtt járó gyakorlati kérdések megválaszolására, és akadozik az eurózónás országokkal folytatott párbeszéd is. (t, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?