Vážny sem ismeri az útvámtender győztesét?

Pozsony |

<p>Olyan cég nyerte meg a mintegy 26 milliárd koronás (863 millió euró) pályázatot és írt alá vele szerződést az állam, melynek nem teljesen ismert a háttere. Ezt maga Ľubomír Vážny közlekedési miniszter is elismeri, aki felelős az útvámrendszer kiépítéséért.</p>

„Én kerestem, de az interneten a harmadik lépés után elvesztettem a nyomát” – jelentette ki Vážny a múlt héten.

A rendszert ugyanis az elmúlt napokban aláírt szerződés szerint a SanToll és az Ibertax cég által létrehozott konzorcium építheti meg fővállalkozóként, az Ibertax azonban egy szlovák befektetési csoportot takar, melynek tulajdonosai ismeretlenek. „A cég teljesítette a kiírásban megfogalmazott feltételeket, azokat is, melyek a háttérre vonatkoztak, nekem nem is feladatom a hátterük vizsgálata” – jelentette ki vasárnap a miniszter a Szlovák Televízió politikai vitaműsorában.
Az ellenzék továbbra az évszázad botrányának nevezi az ügyet, mivel szerintük mintegy 6 milliárd koronával (200 millió euró) olcsóbban is ki lehetne építeni a rendszert.
További részletek az Új Szó hétfői nyomtatott kiadásában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?