Üzemanyagárak: sztrájkol a japán halászflotta

Tokió |

<p>Történelmében először gyakorlatilag az egész japán halászflotta sztrájkba lépett kedden, hogy így csikarjon ki szubvenciókat a kormányból az üzemanyagárak drasztikus emelkedése miatt.</p>

Az egynapos országos munkabeszüntetést, amelyben mintegy 200 ezer halászhajó vesz részt, támogatásáról biztosította a halászati szövetkezetek szövetsége és az iparág tizenhat másik egyesülete is. A halászok azt tervezik, hogy augusztustól két-három hónapra felfüggesztik a munkát, aminek következtében hiány alakulhat ki a tenger gyümölcseiből. Tokióban négyezer aktivista gyűlt össze a császári palotával és a kormányzati negyeddel szemben fekvő parkban, hogy segítséget követeljen a hatóságoktól. A tüntetők „Állítsák meg az üzemanyagok árának növekedését!” vagy „Eltűnnek a halászok és a halak Japánból!” feliratú transzparenseket emeltek magasba.
Délelőtt 11 órakor minden sztrájkoló hajón bekapcsolták a szirénákat, hogy felhívják a közvélemény figyelmét az akcióra. A kormány már jelezte, hogy nem tud különösebb kedvezményeket biztosítani a halászoknak, mivel a kőolajárak emelkedése az egész gazdaságot sújtja. Az utóbbi négy és fél év alatt majdnem háromszorosára növekedett a hajók üzemanyagául szolgáló nehéz gázolaj ára Japánban. Idén 20-30 százalékkal magasabbak az üzemanyagköltségek, mint 2006-ban voltak.
Japánban viszonylag ritkák a sztrájkok. A halászok akciója fennakadásokat okozhat a szigetország számtalan éttermében, bár már a japánok is egyre kevesebb halat fogyasztanak. Ehelyett inkább húsételeket és könnyebben elkészíthető ételeket választanak. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?