Új szabályok az állami lakáshitelezésben

Pozsony |

<p>Ha a kormány által tegnap elfogadott törvényjavaslatra a parlament is rábólint, a helyi és megyei önkormányzatok mellett a jövő évtől az olyan jogi személyek is igényelhetnek majd kedvezményes hitelt az Állami Lakásfejlesztési Alaptól, mint a magáncégek vagy a lakásszövetkezetek.&nbsp;</p>

 

A magánbefektetőket is motiválni szeretnénk a bérlakások építésére” – áll a közlekedési és építésügyi tárcának a törvényjavaslathoz csatolt indoklásában. Eszerint a helyi és megyei önkormányzatok és a jogi személyek a bérlakások építésére igényelhetnek az alaptól hitelt. A jogi személyek esetében alapfeltételnek számít, hogy Szlovákiában legyenek bejegyezve, és bizonyítaniuk kell azt is, hogy a jövőben képesek lesznek visszafizetni a felvett kölcsönt. A helyi és megyei önkormányzatok ezt az elfogadott költségvetésükkel támaszthatják alá, míg a magáncégeknek és lakásszövetkezeteknek legalább öt éves tevékenységet kell felmutatniuk, vagyis az újonnan alakult cégek nem kérhetnek hitelt. A jelenleg érvényes szabályok szerint az Állami Lakásfejlesztési Alap hitelek és vissza nem térítendő hozzájárulások formájában támogatja a hazai lakásépítést és -felújítást. A kormány által tegnap elfogadott, és a tervek szerint 2014. január elsején életbe lépő tervezet szerint jövőre ebből csak a hitelek maradnának fenn. A vissza nem térítendő támogatást eddig is csak a súlyos fogyatékkal élőknek folyósították, akik ebből a lakásuk akadálymentesítését finanszírozhatták. Az építésügyi és közlekedési tárca elemzése szerint azonban a lakás akadálymentesítése nem növeli jelentős mértékben a lakás piaci árát, ezért ezzel a támogatással a jövőben nem is számolnak. A súlyos fogyatékkal élőket azonban a jövőben is előnyben részesítik, hiszen míg számukra a beszerzési ár 100 százalékára adhatnak kölcsönt, a többiek számára a felső határ 80 százalék. A lakásvásárlásra felvett kölcsön legfeljebb 65 ezer euró lehet majd, míg a felújításnál a lakás alapterületét veszik alapul. Ez esetben négyzetméterenként maximum 500 eurós hitel igényelhető. Akik a családi házukat szeretnék hőszigetelni, azoknak az alap négyzetméterenként legfeljebb 60 eurós hitelt kínál majd, míg a társasházak esetében a felső határ 100 euró. A hitel futamideje 40 év lesz. A közlekedési tárca javaslata szerint, tekintettel a nehéz gazdasági helyzetre, a kamatokat egy külön miniszteri rendeletben határozzák meg. Újdonságnak számít, hogy a jövő évtől a lakásfejlesztési alap az öregebb társasházak esetében már csak az olyan konstrukciós hibák eltávolítását dotálja, amelyek akadályozzák az épület biztonságos használatát. Ezzel együtt azonban az összes korábban meghatározott szerkezeti hiba eltávolításához is igénybe vehető majd az alap kedvezményes kamatozású hitele. (mi, TASR) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?