Tumultus volt az adóhivatalokban

Pozsony. Tegnap csúcsforgalom volt a hazai adóhivatalokban, a lakosság egynegyede ugyanis az utolsó pillanatra hagyta az adóbevallás benyújtását. Tegnap reggelig az adóhivatalok a bevallások 55%-át dolgozták fel, miközben a péntekig beadott bevallások 10%-a még feldolgozásra várt. Akik tegnap éjfélig nem juttatták el a bevallásukat a hivatalhoz, büntetésre számíthatnak.

Az adóhivatalok tegnap hosszabbított nyitva tartásban fogadták a bevallásokat, a hivatalok többségében így is hosszú sorokban vártak az adóbevallásukat az utolsó pillanatra hagyókPeter Žákovič felvételeAz adóhivatalok tegnap hosszabbított nyitva tartásban, ebédszünet nélkül fogadták a bevallásokat, a hivatalok többségében így is hosszú sorokban vártak az adóbevallásukat az utolsó pillanatra hagyók. Iveta Adamíková, a Központi Adóigazgatóság szóvivője szerint már pénteken tumultus volt a hivatalok többségében, ami tegnap érte el a csúcspontját. Mivel az adóhivatalok alkalmazottainak a többsége az adóívek átvételével foglalkozik, egyelőre nem sikerült minden átvett bevallást regisztrálni az adóhivatalok számítógépes rendszerében, így az eddig beadott adóívekről szóló statisztikai adatok sem lehetnek pontosak. Tegnap reggelig ezek szerint 508,7 ezer adózó nyújtotta be a bevallását, ami a tavaly benyújtott adóívek alig 55%-a. A magánszemélyek az A típusú adóíveken 223,7 ezer, a B típusúakon 241,2 ezer bevallást juttattak el a hivatalokhoz. Az adóhivatalok tavaly 930 ezer bevallást regisztráltak, amiből 120 ezret a társaságok nyújtottak be. A bevallás elhalasztását az adózók alig 2%-a kérte.

A második legtöbb magyarlakta megyében, a nyitraiban az adóhivatalok összesen 140 ezer adóbevallásra várnak. Terézia Sýkorová, a Nyitrai Adóigazgatóság képviselője szerint március 20-ig az adózók alig 40 százaléka juttatta el hozzájuk a bevallását, a többség így az utolsó pillanatra hagyta ezt a kellemetlen kötelességét. A megye adóhivatalainak a többsége tegnap este hatig tartott nyitva, Sýkorová szerint így az adózóknak nem kellett volna 15 percnél tovább várniuk. Nyitra megyében ugyanakkor a sokkal kényelmesebb elektronikus adóbevallást a lakosság elenyésző része veszi igénybe. Hasonló a helyzet a legtöbb magyar által lakott megyében, a Nagyszombatiban is. Denisa Danišová, a Nagyszombati Adóigazgatóság igazgatója szerint a megyében évről évre többen halasztják az utolsó pillanatra az adóbevallásukat. Ugyanilyen helyzetről számoltak be a Kassa megyében található adóhivatalokból is, ahol reggeltől hosszú sorok kígyóztak. Renáta Pet?ruľáková, a Kassai Adóhivatal osztályvezetője szerint március 28-ig a megye 14 adóhivatalában az adózók alig 55%-a nyújtotta be a bevallását.

Ha az adóbevallásunkat nem sikerült tegnap éjfélig beadnunk, és erre csak a következő napokban kerítünk sort, az adóhivatal a magánszemélyeknek minimum ezer, a társaságoknak 2 ezer koronás büntetést szabhat ki, a felső határ félmillió korona. Ennél is nagyobb büntetésre számíthatunk akkor, ha nem adtuk be az adóívünket, és megvárjuk, míg a mulasztásra az adóhivatal figyelmeztet bennünket. Ez esetben a magánszemélyek számára a büntetés alsó határa 10 ezer, a társaságok számára 50 ezer korona, míg a felső határ elérheti az 1,5 millió koronát. Tegnap éjfélig nemcsak az adóbevallást kellett benyújtanunk, hanem az így megállapított adót ki is kellett fizetnünk. Ha ez utóbbit elmulasztottuk, büntetésként adónkból az aktuális jegybanki alapkamat (4,25%) négyszeresének megfelelő összeget leszünk kénytelenek kifizetni. (s, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?