Továbbra is veszteséges a BlackBerry

Toronto |

<p>Veszteséges negyedévet zárt a BlackBerry, de a veszteség jóval kisebb volt az egy évvel korábbinál.</p>

  A kanadai telekommunikációs cégnek 148 millió dolláros, részvényarányosan 28 cent vesztesége volt a november 29-én záródott pénzügyi harmadik negyedévben, ami lényegesen kisebb az egy évvel korábbi 4,4 milliárd dollár adózás utáni veszteséghez képest.

     A cég bevétele a tavalyi harmadik negyedévi 1,19 milliárd dollárról 793 millió dollárra csökkent.     Az elemzők nagyobb, 927,8 millió dolláros bevételre számítottak.     Az egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény 1 cent lett, a szakértői várakozások átlagában 5 cent veszteség szerepelt.     A BlackBerry azt közölte, hogy negyedéves bevételének 46 százaléka hardvereladásból, másik 46 százaléka szolgáltatások értékesítéséből, a fennmaradó 8 százalék egyebek között szoftvereladásokból származott.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?