Tovább tart a lökdösődés régiónk energiapiacán

Varsó/Bécs. A PKN-nel való egyesülés kedvezőbb lenne a MOL olajcég számára, mint az osztrák OMV-vel való fúzió – írja a Gazeta Prawna című lengyel lap egy MOL igazgatósági tag szavaira hivatkozva.

Varsó/Bécs. A PKN-nel való egyesülés kedvezőbb lenne a MOL olajcég számára, mint az osztrák OMV-vel való fúzió – írja a Gazeta Prawna című lengyel lap egy MOL igazgatósági tag szavaira hivatkozva. A lengyel PKN olajtársasággal való együttműködés már 2003-ban is felmerült a MOL és a lengyel cég között, melyet hónapokig folyó tárgyalások követtek, ami azonban nem volt eredményes. A PKN-nel való egyesülés vélhetően nem ütközne olyan versenyhivatali ellenállásba, mint az OMV-vel való fúzió, tekintve, hogy a MOL és a PKN közötti földrajzi átfedés csak Csehországra terjed ki.

Tegnap megerősítette a MOL iránti érdeklődését az OMV osztrák olajipari vállalat vezérigazgatója. Wolfgang Ruttenstorfer kijelentette: vállalata képes lenne megvásárolni a MOL-t, és együttesen jelentősen nagyobb projektekbe kezdhetnének. A Handelsblatt üzleti-politikai napilapnak adott nyilatkozatában Wolfgang Ruttenstorfer arra a kérdésre válaszolva, hogy vállalata számára miért vonzó a pozsonyi Slovnaftot és részben a horvát INA olajtársaságot is birtokló MOL, egyebek között kijelentette: a magyar cég olajfeldolgozói néhány olyan előnnyel rendelkeznek, amelyek kedvezően befolyásolják a finomítói haszonkulcsot. Közvetlenül kapcsolódnak az orosz kőolajvezeték-rendszerhez, a logisztika ezáltal kedvező. Arra a kérdésre, hogy a MOL-nak milyen előnye származna az OMV-vel való partneri viszonyból, a vezérigazgató hangoztatta: „Együttesen jelentősen nagyobb projektekbe kezdhetnénk.” A Handelsblatt újságírója emlékeztette a vezérigazgatót arra, hogy a MOL felvásárlásával kapcsolatos tárgyalások szándékának bejelentése Magyarországon inkább elutasítást váltott ki. Vajon ilyen körülmények között okos volt-e a bejelentés? – tette fel a kérdést a lap. Ruttenstorfer válaszában kijelentette: „Lehetőségünk volt arra, hogy a MOL-ban való 10 százalékos részesedésünket 18,6 százalékra növeljük, s ezt meg is tettük. Ilyen körülmények között helyesnek tartom, ha arról is beszélek, hogy miként néz ki a jövőre vonatkozó stratégia. Közép-Európában ma számos sikeres tranzakcióra kerül sor, és az OMV Közép-Európa vezető kőolaj- és gázkonszernje. Ennek a pozíciónak a megszilárdításához további konszolidációra kell felkészülnünk. Ezt tettük. Ezáltal mi vagyunk a legerősebb részvényes a vállalatban.” (m, PF)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?