Tovább hergeli a konkurenciát a RegioJet

Pozsony |

<p>Újabb járatról próbálja végérvényesen kiszorítani a konkurenciát a cseh RegioJet. Ezúttal Pozsony és Bécs érintésével indítja el sárga buszait. Bár a jegyeket fele annyiért árulja, mint a konkurencia, a társaság állítja, nyereséges lesz.</p>

November 18-tól már nemcsak a Pozsony–Nyitra–Besztercebánya járaton közlekednek a RegioJet sárga autóbuszai, hanem egy másik, az utasok körében rendkívül közkedvelt Pozsony–Schwechat–Bécs vonalon is. „Autóbuszaink óránként, gyakorlatilag egész nap járnak majd ezen a vonalon” – olvasható a társaság sajtónyilatkozatában. Az útvonalon jelenleg két társaság közlekedik, a Slovak Lines és a Blaguss, az átlagos egyirányú jegy 7,50 euróba kerül. A RegioJet klasszikus üzleti politikájával kezdett harcolni ellenük: bevezeti a minimális jegyárakat s kivár, míg a konkurencia feladja a harcot. „A jegyek ára egy eurónál kezdődik, az utasok viszont maximum négy eurót fognak fizetni” – közölte a cseh társaság. Tegnap például a RegioJet foglalási rendszerében az összes november 20-án, pénteken induló járatra 1 euróért árulta a jegyeket, szombaton négy járat kivételével szintén az összesre lehetett ilyen olcsón jegyet venni. A társaság ráadásul minden utasának garantálja, hogy ha a RegioJet hibájából késik le a repülőjáratot – például azért, mert elromlik a busz –, akkor a társaság kifizeti a keletkezett kárt. „Tehát a repülőjegy vagy a megvásárolt nyaralás teljes árát” – közölte Radim Jančura, a RegioJet igazgatója. A társaságot ugyanakkor Csehországban egyszer már 185 ezer cseh koronás (6841 euró) bírságra ítélték, amiért dömpingárakkal akarta tönkretenni a konkurenciát. Konkrétan a Brünn és Prága között közlekedő buszokra árulta a jegyeket 50 cseh koronáért (nem egész 2 euró) mindaddig, míg a konkurens Asiana társaság nem távozott a vonalról. Jančura azzal védekezett, hogy az 50 koronás jegyeket eredetileg az Asiana vezette be, társasága csak erre reagálva korrigálta a tarifákat. Szlovákiában egyelőre nincs beadvány a RegioJet árpolitikája miatt. (dem, SITA) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?