Történelmi mélypont közelében a forint

Budapest/Pozsony |

Jól jártak, akik úgy döntöttek, hogy idén augusztus végére hagyják 
a magyarországi kirándulásukat, és azok is, akik most mennek át vásárolni a magyarországi üzletekbe: történelmi mélypontja közelébe gyengült a forint, amelyet így egyre kedvezőbb árfolyamon váltanak.

A magyar fizetőeszköz euróval szembeni árfolyama már múlt pénteken az idei mélypontjára esett vissza, akkor a pénzpiacon 328 forintot ért egy euró. Hétfőn ugyanakkor tovább folytatódott a forint gyengülése, délután már 329,4 forint fölött járt az euró árfolyama. Ennél egyszer volt drágább az euró, tavaly nyáron, amikor 330,8 forintos történelmi mélyponton járt az euróval szembeni árfolyam. Csak összehasonlításképpen: idén márciusban még csak 313 forintot adtak egy euróért a pénzpiacon, azóta azonban, kisebb-nagyobb kilengésekkel gyengül a magyar fizetőeszköz árfolyama.

A Portfolio.hu gazdasági portál szerint most is elsősorban a nemzetközi események, különösen a Trump vezette amerikai kormány és Kína közötti kereskedelmi feszültségek éleződése miatt gyengült a forint árfolyama. Emellett az Magyar Nemzeti Bank keddi kamatdöntése is hatással lehet az árfolyamra, ugyan az elemzők nem várják, hogy a monetáris tanács változtasson a kamatkondíciókon.

A magyar kormány egyébként nem aggódik a gyenge forint miatt, Varga Mihály pénzügyminiszter például nemrég azt válaszolta a Figyelő azon kérdésére, hogy mit tanácsol a vakációzni vágyó magyaroknak, amikor drága az euró, hogy nyaraljanak itthon, mert „annyi szép és érdekes látnivaló van Magyarországon.” A következő napokban továbbra is az amerikai–kínai feszültségről érkező hírek határozhatják meg a valutapiaci hangulatot. A forint versenytársai közül egyébként a lengyel zloty is jelentősen gyengült az utóbbi hetekben, míg a cseh korona hétfőn enyhe erősödést mutatott. (MTI, 24.hu, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?