Több időt töltenek munkával a vállalkozók

Pozsony |

A szlovákiai dolgozók uniós összehasonlításban sem tartoznak a „munkamániások” közé – derül ki az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat legfrissebb elemzéséből, amely szerint azonban a vállalkozók és alkalmazottak között Európa-szerte látványos különbségek vannak.

Európában a kontinens délkeleti országaiban élők töltik a legtöbb időt a munkahelyükön. Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat friss felmérése szerint az abszolút csúcstartó Törökország, ahol a dolgozók hetente átlagosan 49 órát töltenek munkával, vagyis egy átlagos munkanapra csaknem 10 órányi munkaidő jut. Az átlagosnál jóval többet kénytelenek a munkahelyükön tölteni az olyan balkáni országok lakói is, mint például Szerbia, Észak-Macedónia vagy Montenegró. Az uniós tagországok közül is ebből a térségből kerül ki a csúcstartó: Görögországban 44,2 órás az átlagos munkahét. A lista másik oldalán az észak-európai országok találhatók, amelyekben a heti átlagos munkaidő a 40 órát sem éri el, amit azonban ezekben az országokban bőven pótol a nagyobb munkatermelékenység. Az egy munkaórára jutó bruttó hazai termék (GDP) ezekben az országokban a legnagyobb.

„Nem csupán az egyes országok, hanem az ágazatok és munkakörök között is látványos különbségek vannak” – nyilatkozta Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője. Szerinte a leghosszabb heti munkaidőt a mezőgazdaságban mérték, ahol ez uniós szinten eléri a 45,8 órát. Az átlagosnál több időt töltenek a munkahelyükön azonban a szállodaiparban, étkeztetésben, építőiparban, közlekedésben és a raktározásban dolgozók is. Az Eurostat ezzel szemben a legrövidebb munkaidőt az oktatásban, a közigazgatásban, az egészségügyben és a szociális szolgáltatásoknál mérte.

„Nagy általánosságban elmondható, hogy azokban az ágazatokban hosszabb a munkaidő, amelyekben több a vállalkozó. Ez utóbbiak ugyanis több időt töltenek munkával, mint az alkalmazottak. Míg az uniós vállalkozók átlagos munkahete 47, az alkalmazottaké 40,2 órás”

– tette hozzá Koršňák. A legtöbb időt egyébként a belga vállalkozók töltik munkával, átlagosan heti 53 órát, a sor végén pedig a román vállalkozók találhatók, nem egész 40 órával.

A közvélekedéssel ellentétben a szlovákiai dolgozók uniós összehasonlításban nem tartoznak a „munkamániások” közé. A szlovákiai dolgozókra átlagosan heti 40,2 munkaóra jut, ami csupán öt perccel kevesebb az uniós átlagnál. „A szlovákiai vállalkozók hetente átlagosan 45,5, az alkalmazottak pedig 40,4 órát töltenek munkával, így míg az előbbiek elmaradnak az uniós átlagtól, az utóbbiak többet dolgoznak ennél” – mondta Koršňák. Az uniós átlaghoz képest nincsenek nagyobb különbségek az egyes ágazatok szempontjából sem. A leghosszabb munkaidővel Szlovákiában is az építőiparban, a mezőgazdaságban és a turizmusban dolgozók számolhatnak, míg a legrövidebbel az oktatásügyben, az energiaiparban és a közigazgatásban alkalmazottak. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?