Tartósan magas élelmiszerárakra számít az OECD és a FAO

Párizs |

<p>Tartósan magas élelmiszerárakra számít a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete (FAO).</p>

Pénteken megjelent közös elemzésükben a szervezetek arra is figyelmeztetnek, hogy az árak heves ingadozása is jellemző lehet a 2020-ig tartó időszakban.
Az árszínvonal azért marad tartósan magas, mert egyre nagyobb a kereslet az élelmiszer és a bioüzemanyag iránt, és emelkednek a termelési költségek, ugyanakkor a mezőgazdaság kibocsátása és a gazdaság egésze is lassabban növekedik, mint az utóbbi évtizedben.
Mindennek hatására a gabonák átlagosan 20 százalékkal, a hús pedig 30 százalékkal drágább lehet, mint a 2001 és 2010 közti időszakban - áll az OECD és a FAO Mezőgazdasági Kitekintés 2011-2020 című tanulmányában.
A mezőgazdaság kibocsátása 2020-ig évente átlagosan 1,7 százalékkal nőhet, ami jelentős lendületvesztés az előző évtized 2,6 százalékos növekedési átlagához képest. Ugyancsak 2020-ig viszont minden korábbinál nagyobb mértékben nőhet a hús-, tejtermék, cukor- és növényi olaj fogyasztás. Az egy főre jutó élelmiszerfogyasztás mindenekelőtt Kelet-Európában, Ázsiában és Latin-Amerikában növekszik majd az előrejelzés szerint.
Az élelmiszerek ára idén februárban világszerte csúcsra emelkedett. Az árak a véres lázongásokat kiváltó 2007/2008-as élelmiszerválság idején regisztrált szintet is meghaladták. Márciusban aztán - nyolc hónapig tartó folyamatos emelkedés után - csökkenés indult, és az OECD-FAO tanulmány szerint a trend a következő hónapokban sem változik. Az idei betakarítási szezon jónak ígérkezik, az árak így rövid távon mérséklődnek, a szélsőségesen magas szintet azonban nem hagyják el. Ez jó hír a termelőknek, de nagy csapás a fejlődő országokban élő szegényeknek, akik jövedelmük túlnyomó részét már most is élelmiszerre fordítják - áll az OECD honlapján megjelent tanulmányban.
Az elemzés szerint a magas és hevesen ingadozó élelmiszerárak problémáját a mezőgazdasági beruházások és a vidékfejlesztés ösztönzésével lehet kezelni a fejlődő országokban, amelyekben a szegénységi küszöb alatt tengődők 98 százaléka él. és amelyek lakossága várhatóan 47 százalékkal növekszik a következő évtizedben.
Az OECD rendszeresen készít elemzést a FAO-val együttműködésben. A mostani az első, amely külön vizsgálja a halgazdálkodásban várható folyamatokat. Az előrejelzés szerint a szektor együtt mozog a mezőgazdasági ágazat egészével, vagyis növekedési üteme lassul, a tengeri halászat pedig egyre inkább visszaszorul, így aztán az évtized közepén már a tenyésztett hal lesz a meghatározó, 2020-ban pedig az ipari felhasználásra szánt hallal együtt a fogyasztás több mint 50 százaléka halgazdaságokból származik majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?