Tartósan gyenge maradhat a forint

Budapest |

<p>Idén akár az év egészében 300 forint körüli, vagy a feletti euró árfolyamra kell felkészülni, a forint erősítésére a jegybanknak nincs, vagy alig van eszköze - fejtette ki Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő elemzője csütörtökön Budapesten.</p>

A Portfolió gazdasági portál által rendezett konferencián a szakember kifejtette: a forint gyengülése a régiós trendbe illeszkedik, ezért sem lehet jegybanki eszközökkel megállítani, legfeljebb mérsékelni. A kelet-közép-európai devizák reál-leértékelődése segítheti ugyan ezen országok versenyképességének növekedését, de vélhetően további külső segítségre van szükségük - az IMF-től, vagy más szervezettől - ahhoz, hogy gazdaságaik megerősödjenek.
    Martin Blum, az Unicredit vezető elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a forint a lengyel devizához képest az elmúlt időszakban túlteljesítő volt, erősödött is, és a cseh koronával szemben is csak kissé gyengült. Az euróhoz képesti gyengülése azonban a magas devizaállomány miatt jelent problémát. Ugyanakkor úgy vélte, már mutatkoznak a stabilizálódás jelei, ami csökkentheti a nyomást a régiós devizákon és növeli a jegybank mozgásterét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?