Takarékos európai költségvetés

A 2004-es EU-költségvetés összegszerűen 2,28%-kal nagyobb, mint a tavalyi, ami meglehetősen csekély növekedés, figyelembe véve, hogy idén a szervezet 10 új tagországgal, köztük Szlovákiával bővül. „Ez a költségvetés is mutatja, hogy alaptalanok azok az aggodalmak, amelyek a bővítéstől a kiadások robbanásszerű emelkedését várták” – kommentálta az adatokat Michaele Schreyer, az Európai Bizottság költségvetési ügyekkel foglalkozó biztosa. Hat EU-tagország – Német-, Franciaország, Nagy-Britannia, Hollandia, Svédország és Ausztria – vezetői a múlt hónapban levélben fordultak az Európai Bizottság elnökéhez, kezdeményezve, hogy a következő, 2007 és 2013 közötti többéves pénzügyi időszak alatt a kiadások éves szinten ne lépjék túl a bruttó nemzeti jövedelem 1%-át. A hat, egytől-egyig nettó hozzájáruló állam (tehát több pénzt fizetnek be a közös kasszába, mint amennyit kivesznek onnan) ezzel megadta a startjelet a következő többéves költségvetési időszak vitájára, amelynek legkésőbb 2006-ban kell véget érnie. Az EU idén immár 25 taggal hosszú idő óta először fogja nemzeti összjövedelmének kevesebb, mint 1%-át (pontosan 0,98%-át) fordítani a közös kiadásokra. Ez mélyen alatta van annak az 1,24%-os felső határnak, amelyben a jelenleg érvényes pénzügyi keret kitárgyalásakor, 1999-ben Berlinben állapodtak meg a tagállamok. A 2004-es költségvetésben – a hagyományoknak megfelelően – az agrárkiadások és a regionális támogatások jelentik a két legnagyobb kiadási fejezetet. Az elsőre 46,78 milliárd eurót, a másodikra 40,98 milliárd eurót fordíthat jövőre az EU. A támogatások között szerepel egy 1,5 milliárd eurós állategészségügyi alap is, amellyel az EU az állattartókat akarja kárpótolni az elmúlt években gyakran pusztító különböző járványos betegségek következményeiért, a kényszervágásokért, az elmaradt bevételekért. A kutatástámogatási fejezet költségvetési tétele 4,8 milliárd euró. A képviselők 780 munkatárs felvételét engedélyezték az EB különböző szervezeteihez a csatlakozásból fakadó pluszmunkák ellátására: ezek a posztok a 10 új tagország állampolgárainak lesznek fenntartva. A költségvetés néhány százmillióval megnövelte az EU közös külpolitikájának finanszírozására szolgáló tételeket (az iraki helyreállítás segítésére például 200 millió eurót szánnak), s nőtt a 3 tagjelölt ország (Románia, Bulgária és Törökország) támogatását célzó fejezetek nagysága is. Törökország előcsatlakozási támogatása például jövőre 250 millió euró lesz, duplája az ideinek. Tavaly az öt nagy tagállam befizetéseiből állt össze az EU-költségvetés csaknem 80%-a, miként az „ötök” vették is ki a legnagyobb hányadot. A legnagyobb befizető Németország, míg a legfőbb kedvezményezett Spanyolország volt. A közös agráralapból a legnagyobb arányban Franciaország, a felzárkózási alapokból Spanyolország részesült. A nemzeti össztermékhez (GNP) viszonyítva a görögöknél volt a legnagyobb az EU-finanszírozás szerepe. Összességében a 4 „kohéziós” ország volt a nettó felhasználója a közös költségvetésnek, 10 tagállam nettó befizető volt, míg Finnország „nullszaldós” lett. Érdekes kettősséget mutat Németország helyzete: Berlin a volt NDK-tartományok felzárkóztatása miatt erőteljesen érdekelt olyan regionális politika folytatásában, amelyik a jövőben sem fosztja meg ezektől a forrásoktól, ugyanakkor az agrártámogatások radikális felszámolásában sem feltétlen érdekelt (úgy abszolút értékben, mint százalékos arányokat tekintve a német pénzfelvétel az agrárkasszából az első három tagország között van). Másfelől viszont kiemelkedően legnagyobb volumenű befizetései fényében válik érthetővé az is, hogy a német kormány arra is látna tartalékokat, ha – a befizetés visszafogása mellett – az említett politikákat egy adott hányadban inkább közvetlenül a nemzeti büdzsé keretében finanszíroznák („renacionalizálva” e közösségi politikák egy részét). 2002-ben öszszesen 85 milliárd eurót tett ki az EU-Tizenötök közös költségvetése, ebből 73 milliárd jutott a tagországokba visszaforgatott programokra, alapokra, közös politikákra. A többi pénz főként adminisztrációra (3,5 milliárd) és nem tagállambeli kiadásokra ment el (7,9 milliárd) – derült ki az EB jelentéséből. A közösségi költségvetés több mint 50%-át voltaképpen 3 tagállam „adja össze”: Németország, Franciaország és Olaszország. Hármójuk részesedése meghaladja az 55%-ot. Közülük is a legfőbb befizető Németország, amelyik egymaga a közösségi kassza 22,6%-át állja. (A franciákra 18,2, az olaszokra 14,5% jut). Tíz százalék felett vállal a terhekből Nagy-Britannia (11,8 a csak a briteknek járó közösségi „visszatérítés” után), és tekintélyes (8,7%-os) a spanyol teherviselés is.

Összességében elmondható, hogy a befizetők és részesedők viszonylatában az említett 4 kohéziós ország mindegyike a nettó kedvezményezettek táborában van. Közülük – relatíve kis befizetései miatt (a közös büdzsé terheiből csak 1,7% jut rá) – különösen a görög ki- befizetési mérleg előnyös (a pozitív szaldó eléri a görög GDP 2,39%-át). Portugália esetében (plusz) 2,14%, ĺrországnál 1,5%, míg a nagyobb befizetésekkel terhelt Spanyolországnál 1,29%-os ez az arány. A jelenlegi 15 tagállam közül tízen nettó befizetők. Közülük – saját GNP-jéhez viszonyítva – a legelőnytelenebbül Hollandiánál jelentkezik a mérleg (-0,51%). Ennek mintegy fele (a nemzeti GNP 0,2 %-át meghaladó) a svéd, luxemburgi, német és olasz negatív végszaldó. (F, s)