Sztrájk az IKEÁ-ban

Párizs |

<p>Általános sztrájkra szólították fel szombatra az IKEA lakberendezési áruházlánc franciaországi szakszervezetei minden munkatársukat, miután nem vezettek eredményre a vezetéssel folytatott bértárgyalások.</p>

Az alkalmazottak egy része kedd óta megszállva tartja az IKEA Párizstól nyugatra lévő Plaisirben található székházát. Miután csütörtök este is dolguk végezetlenül álltak fel a bértárgyalásokról a vezetők és a munkavállalók képviselői, elképzelhető, hogy szombaton mind a 26 franciaországi áruház zárva marad.

Pénteken azonban mindegyik boltban fennakadások nélkül folyt a vásárlók kiszolgálása.

A vezetés az idén csak maximálisan két százalékos béremelésre hajlandó, ebből egy százalékot minden dolgozó megkapna, a másik egy százalék teljesítményhez kötődne. A szakszervezetek azonban négy százalékos általános béremelést követelnek, arra hivatkozva, hogy az IKEA a tavalyi évet 52 millió eurós nyereséggel zárta, és új áruházakat is nyitott.

A vezetés elzárkózott a további tárgyalásoktól.

A Franciaországban kilencezer embert foglalkoztató svéd lakberendezési áruházláncnak ez az első jelentős szociális konfliktusa a francia szakszervezetekkel. Hat áruházban már múlt szombaton is sztrájkoltak a dolgozók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?