Szomszédban a sertéspestis

Pozsony |

<p>A szomszédos országok közül Csehországban, Lengyelországban és Ukrajnában is megjelent az afrikai sertéspestis. Szlovákiát még nem érte el a fertőzés, ám ha erre sor kerül, hatalmas károkat okozhat az egyébként is a túlélésért küzdő ágazatban.</p>

„A földművelésügyi tárca mindent megtesz annak érdekében, hogy Szlovákiát elkerülje a fertőzés, azonban nem árt tudni, hogy ennek az esélye még soha nem volt olyan nagy, mint manapság” – figyelmeztet Gabriela Matečná földművelésügyi miniszter. Jozef Bíreš, az élelmiszerfelügyelet vezetője szerint rendkívül fontos, hogy minden gazdálkodó betartsa a járványvédelmi szabályokat. Az afrikai sertéspestis kórokozója ugyanis a sertéshúsban és az abból készült nyers, vagy félkész termékekben több hétig, a fagyasztott húsokban évekig fertőzőképes marad. A veszélyeztetett, különösen az Ukrajnával határos térségek vadásztársaságai Bíreš szerint kötelesek a vaddisznó-állományok változásait 24 órán belül jelenteni a hatóságoknak. Ugyanez érvényes a sertéstenyésztőkre is.

Az afrikai sertéspestis nagy fertőzőképességű, vírus okozta betegség, amelyre Európában a házi sertés és a vaddisznó is fogékony. A betegség házi sertéseken megfigyelhető tünetei: étvágytalanság, bágyadtság, gyengeség, bizonytalan mozgás, magas láz (40,5–42°C), vérzések a bőrön, a bőr vöröses-lilás elszíneződése, hányás, véres-habos orrfolyás, vércsíkos, véres hasmenés. A betegség vírusellenes állatgyógyászati készítményekkel nem gyógyítható. Az emberekre azonban nem veszélyes, ezért közegészségügyi jelentősége nincs, de a felelőtlen emberi magatartásnak a betegség terjesztésében döntő szerepe lehet.

A fertőzött és a velük kapcsolatba került állományok valamennyi sertését le kell ölni, az élő sertések, a fertőzött sertéshús és az ilyen húsból készült félkész és késztermékek exportja nem engedélyezett. Az említett intézkedések és korlátozások közvetlenül, vagy közvetve súlyos pénzügyi veszteséget okoznak a sertéstartóknak és a velük kapcsolatban álló felvásárlóknak, exportőröknek, vágóhidaknak és húsfeldolgozó üzemeknek. „A fogyasztóknak ezúttal is csak azt ajánlhatjuk, hogy az üzletekben hazai sertéshúst vásároljanak. Ennek az esetében ugyanis biztosak lehetnek abban, hogy a hús nem fertőzött” – tette hozzá Matečná.

A szlovákiai tenyésztők egyelőre nem tartanak a fertőzéstől. A csaknem 800 hektáron gazdálkodó tósnyárasdi szövetkezetben sertés- és szarvasmarha-tenyésztéssel is foglalkoznak. Frenyák Alajos, a szövetkezet elnöke szerint egyelőre nem tartanak az afrikai sertéspestistől. „A szükséges állategészségügyi előírásokat az utolsó pontig betartjuk, ha szükség lesz fokozottabb intézkedésekre, azokhoz is rugalmasan tudunk igazodni” – mondta lapunknak a szövetkezet elnöke. (mi, sb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?