Szlovákiában is egyre több pénzt teszünk félre

Pozsony | Régiónk lakói közül az osztrákok után a Szlovákiában élők képesek félretenni havonta a legnagyobb összeget – derül ki az IMAS International társaság által az Erste bankcsoport megrendelésére készített felmérésből, amely szerint azonban Szlovákián belül is hatalmas különbségek vannak.
Molnár Iván

2019. október 24. 11:30

Míg Ausztriában egy főre havonta átlagosan 259 eurós megtakarítás jut, Szlovákiában ez 111, Csehországban 105, Magyarországon 65, Horvátországban 63, Romániában 57, Szerbiában pedig 40 euró. „A gazdaság elmúlt években tapasztalt felpörgésének köszönhetően az összes vizsgált országban nőtt a lakossági megtakarítás összege. Szlovákiában 2013-ban például még csak 90 euró volt az egy főre jutó havi átlagos megtakarítás, ami tavalyra 106, az idei évre pedig 111 euróra nőtt” – nyilatkozta Lenka Buchláková, a Szlovák Takarékpénztár elemzője.

A felmérés szerint azonban az egyes országokon belül is látványos különbségek vannak.

„Szlovákiában a megkérdezettek nagyjából 40%-a vallja azt, hogy az elmúlt években javult a helyzete, minden második ember szerint semmi sem változott, és csak a 15%-uk számolt be anyagi helyzetének a romlásáról”

– tette hozzá Buchláková. Az elégedetlenek csoportjában a legtöbben arra panaszkodnak, hogy míg a fizetésük nem változott az elmúlt időszakban, a rezsiköltségek és az élelmiszerárak megugrottak, így már nem képesek rendszeresen félretenni akkora pénzösszeget, mint korábban. Akik megengedhetik maguknak a spórolást, azoknak a döntő többsége a nem várt kiadások miatt tesz félre pénzt, sokan spórolnak azonban a lakásuk, házuk felújítására és az üdüléssel kapcsolatos kiadásokra is. A megtakarított összeg nagy részét a többség még mindig a kisebb hozamot biztosító bankszámlákon tartja, befektetési alapokban és részvényekben a megkérdezettek alig ötöde tartja a pénzét.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
oltasos

Az oltás és az óvintézkedések betartása életeket menthet

koronavírus

Koronavírus – Ismét közel 3500 fertőzöttet azonosítottak egyetlen nap alatt, hárman elhunytak

koronavírus-vakcina

Már öt halálesettel hozható összefüggésbe a koronavírus elleni oltás Szlovákiában

Bankrablót keres a pozsonyi rendőrség

Ismét bankautomatát robbantottak

Kecsegét telepítettek, pár nap múlva kifogtak egyet

Kecsegét telepítettek, pár nap múlva kifogtak egyet

pp

Széthulló világunk cserepei

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.