Szlovákia lakossága egyre jobban eladósodik

Pozsony |

<p>Akik azt hitték, hogy a lakosság masszív eladósodása tavaly elérte a csúcspontját, alaposan elszámították magukat. Az idei első félévben 13 százalékkal nőtt a lakossági hitelek összege, jelenleg így 26,3 milliárd euróval tartozunk a bankoknak.</p>

Az egyre alacsonyabb kamatoknak köszönhetően idén minden eddigi rekordot megdöntött a szlovák hitelpiac, a közzétett adatok szerint azonban a lakosság továbbra is viszonylag felelősen viselkedik, a felvett kölcsönök döntő többségét ugyanis lakásvásárlásra vagy -felújításra használja fel. „Az idei első félévben felvett összes kölcsön több mint háromnegyedét a lakáshitelek tették ki. A fogyasztási hitelek aránya csupán 16 százalék” – nyilatkozta Jana Glasová, a Postabank elemzője. Abszolút számokban ez azt jelenti, hogy idén eddig a lakosság nagyjából 1,41 milliárd eurónyi új fogyasztási hitelt és 5,14 milliárdnyi új lakáshitelt vett fel. A korábban felvett kölcsönökkel együtt a fogyasztási hiteleken keresztül jelenleg így 4,2, a lakáshiteleken keresztül pedig 20,5 milliárd euróval tartozunk a bankoknak.

A hitelpiac felpörgése az egyre alacsonyabb kamatoknak köszönhető. „Az Európai Központi Bank alapkamatának a csökkenése és a rendkívül alacsony bankközi kamatok a lakossági hitelpiacot sem hagyták hidegen” – vallja Glasová, aki szerint mindez a lakossági betétekre is rányomta a bélyegét, hiszen a bankokban elhelyezett pénz egyre kisebb hozamot biztosít. „Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a lakosság elkezdte volna kivenni a pénzét a bankokból. Épp ellenkezőleg: az idei első félévben 9 százalékkal nőtt a bankokban elhelyezett lakossági betétek összege, elérve a 30,37 milliárd eurót” – tette hozzá a Postabank elemzője.

Ez egyrészt a lakosság konzervatív pénzügyi szokásaival magyarázható. Glasová szerint azonban ez annak is köszönhető, hogy Szlovákiában továbbra is csökkennek az árak, az alacsony inflációt figyelembe véve így a banki betétek még az alacsony kamatszint mellett is biztosítanak bizonyos megtérülést. „Számításaink szerint ez az elkövetkező hónapokban sem változik” – jelentette ki Glasová. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a masszív hitelfelvétel ellenére Szlovákia lakossága az Európai Unión belül még mindig a legkevésbé eladósodott nemzetek közé tartozik. Az egy felnőtt lakosra jutó banki hitelek összege június végén 5938 euró volt, szemben az egy felnőtt lakosra eső 6861 banki betétnél. A hitelállomány az összes betétnek így még mindig csak a 87 százalékát teszi ki. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?