Szigorúbb hitelbírálat

Pozsony |

<p>Akik kölcsönt szeret-nének felvenni, azoknak ezt érdemes még idén megtenniük. A pénzügyminisztérium ugyanis a fogyasztási hitelek-ről szóló törvény módosítását tervezi, amely már a jövő évtől megnehezítheti a hitelhez jutást az alacsonyabb bevételekkel rendelkezőknek.</p>

A tervezett módosítások egyik legvitatottabb pontja a hiteligényléshez csatolt bevételi igazolásokat érinti. A várhatóan jövő januártól életbe lépő szabályok szerint a kölcsönt igénylőknek a rendszeres havi bevételeikről szóló igazolással kell majd alátámasztaniuk, hogy képesek lesznek visszafizetni a hitelt. Márpedig több olyan foglalkozás is van, amelyeknél a havi alapbér a minimálbérnek felel meg, miközben az alkalmazott ennek akár a dupláját is megkeresheti a legkülönfélébb pótlékokkal. Kötelező igazolásPéldaként a pincérek említhetők, akik a borravalón havonta akár akkora összegre is szert tehetnek, mint a fizetésük. Számukra a jövő évtől mégis problémás lehet a hitelfelvétel, hiszen hiába lesz nagyobb összeg a számlájukon, a bankoknak a rendszeres havi bevételeikről szóló igazolást kell majd felmutatniuk. A tervezett jogszabályban szó szerint ez áll: „a bevételekről szóló információkat olyan forrásokból kell beszerezni, amelyek függetlenek a fogyasztótól”, vagyis a hiteligénylőtől. Ilyen dokumentumnak számíthat a fizetési szalag, a munkaszerződés vagy a Szociális Biztosító által kiadott igazolás. Több bank mostanáig nem tartotta magát ehhez a szabályhoz. Megelégedtek azzal, hogy a hiteligénylő számláján havonta megjelent egy akkora összeg, amely alapján biztosak lehettek benne, hogy a hitel visszafizetésével nem lesznek gondok. A gyorshitelezők egy része még ennél is elnézőbb volt, és egyáltalán nem követelte meg az igénylőtől, hogy igazolja a bevételeit. „Ha elfogadják a jogszabályt, a jövőben erre már nem lesz lehetőség. Akik nem tudják majd papíron igazolni a bevételeiket, azok csak nehezen juthatnak hitelhez” – nyilatkozta Maroš Ovčarik, a financnykompas.sk pénzügyi portál elemzője. Örülhetnek az uzsorásokA Szlovák Bankszövetség (SBA) szerint a tervezett törvénymódosítás több pontjának is súlyos következményei lehetnek a bankpiac számára, és veszélybe kerülhet a hitelfolyósítás. „Ha szigorítanak a hitelhez jutás feltételein, annak valaki mindig megissza a levét” – állítja Ovčarik, aki azt sem zárja ki, hogy a módosítás a jövőben az uzsorások karjaiba hajszolhatja a visszautasított hiteligénylőket. (vlv) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?