<p>Ha még idén igénybe szeretnénk venni az Állami Lakásfejlesztési Alap (ŠFRB) valamelyik támogatását, érdemes minél előbb benyújtanunk az ehhez szükséges kérvényünket.</p>
Szétkapkodják a lakástámogatást
Pozsony |
Az alaphoz ugyanis már február 8-ig 474 kérvény érkezett, 120,749 millió eurós támogatásra, ami az alap idei, mintegy 139 millió eurós költségvetésének a 87%-a. A bérlakás-építési programban eddig 141 kérvényt regisztráltak, 68,7 millió euróra, amiből 1670 lakást építhetnének. Az alapnak erre a célra idén 80,055 millió euró áll a rendelkezésére. Az idei költségvetésben 27 millió eurót tettek félre a lakóházak felújítására, miközben az eddig beérkezett 202 kérvényben máris 40 millió eurót igényelnek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.