Sokezres elbocsátásra készül a Siemens

München |

<p>Több ezer alkalmazottjának készül felmondani a német Siemens AG elektrotechnikai és elektronikai konszern egy nagyszabású takarékossági program keretében - írta keddi számában a Börsen-Zeitung.</p>

A lap szerint a leépítés több mint 10 ezer munkahelyet érinthet.

A társaság nem kommentálta az értesülést.

A Siemens már júliusban jelezte, hogy ősszel takarékossági programot indít, de akkor azt közölték, hogy ez elsősorban nem leépítést, hanem költséghatékonyabb, versenyképesebb működést jelent.

Európa legnagyobb villamosipari csoportjának legutóbbi eredménybeszámolója szerint az üzleti év harmadik negyedében a megrendelések 23 százalékkal csökkentek. Nemcsak Európában, hanem a feltörekvő országokban, így például Kínában is kevesebb erőművi és ipari berendezést rendeltek.

A bevételek a korábbról származó jelentős rendelésállománynak köszönhetően 10 százalékkal, közel 20 milliárd euróra nőttek. Az adózott eredmény azonban elmaradt az elemzők által várt 1,30 milliárd eurótól, s bár 823 millió euróra emelkedett az egy évvel korábbi 462 millióról, de akkor a rendkívüli tételek rontották az eredményt.

A Siemens magyarországi vállalatcsoportja összesen 10 céget foglal magában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?