Sínre került az ország gazdasága

Pozsony. A búcsúzó év gazdasági szempontból a bankprivatizáció esztendeje volt. Külföldi kézbe került a Szlovák Takarékpénztár, az Általános Hitelbank, az IRB és az Istrobanka. Emellett a Nemzeti Vagyonalap kifizette a lakossági kötvények tulajdonosait.

JANUÁR

A pénzügyminiszter aláírta a Szlovák Takarékpnztár 87 százalékának eladásáról szóló szerződést, amelyet 425 millió euróért (18,4 milliárd korona) az osztrák Erste Bank vett meg. A másik érdeklődő az olasz UniCredito Italiano volt. Mint lésőbb kiderült, az osztrák fél mindössze 411 millió eurót fizet a takarékpénztárért.

A gazdasági minisztérium szerint a hazai ipari szerkezetváltás költségei 150 milliárd koronát tesznek majd ki. A legnagyobb beruházásokra a gépiparban van szükség, a legkisebbre pedig a könnyűiparban.

Ha az egy főre eső nemzeti jövedelem növekedése évente két százalékkal lesz magasabb az uniós átlagnál, akkor ötven évig tart, amíg anynyit termelünk, mint az ottani átlag – jelentette ki Brigita Schmögnerová pénzügyminiszter.

FEBRUÁR

A kormány meghirdette az Általános Hitelbank eladását.

A Világbank úgy döntött, hogy 20 milliárd korona hitelt nyújta a hazai reformfolyamat támogatására. A kormány az elvégzett munkája függvényében 415–765 millió dollárt használhat fel.

A Fitch hitelminőstő intézet pozitívra változtatta az ország besorolását, jelezve, néhány hónap múlva felkerülhetünk a befektetésre ajánlott országok listájára.

A Nafta és a Nafta Trade egyesülésével lezárult az előző kormány egyik legzajosabb privatizációs visszaélésének története.

Életbe lépett a csődtörvény paragrafusa, amely szerint a 30 napon túli tartozások fejében csődeljárást lehet kérni az adósokkal szemben.

MÁRCIUS

Jóváhagyták az ipari parkokról szóló törvényt, amely alapján az ilyen létesítmények állami támogatásban is részesülhetnek.

ÁPRILIS

A Nemzeti Vagyonalap (FNM) megkezdte lakossági kötvények kifizetését.

Kiderült, hogy az első negyedéves külkereskedelmi hiány 19 milliárd korona, ami ötszöröse az egy évvel korábbinak.

MÁJUS

Nagy vitát váltott ki, hogy a Nemzeti Vagyonalap a tejesen ismeretlen Dunajservis nevű cégnek ítélte a Szlovák Kikötő és Hajózási Vállalatot (SPaP). A döntést később visszavonták.

Négy tárgyalási fejezet lezárásával Szlovákia felzárkózott az uniós tárgyalások vezető csoportjába.

JÚNIUS

Az előzetes hírek ellenére mindössze a magyar OTP érdeklődött az IRB bank iránt.

A kormány megtárgyalta a jövő évi költségvetést, amelyet még a nyáron a parlament elé akart terjeszteni, de végül csak decemberben került napirendre.

JÚLIUS

Eladták az Általános Hitelbankot, az olasz IntesaBci a 68,6 százalékos részvénycsomagért 399 millió eurót fizetett.

Bejelentették, hogy a Szlovák Villamos Művek 44 százalékának privatizációjára legjobb esetben is csak jövőre kerülhet sor. Előtte azonban a céget háromfelé osztják.

Másodszor is sikertelennek bizonyult a Banka Slovakia privatizációja, a jegybank a három érdeklődő brókercég egyikét sem tartotta alkalmasnak a banki működési engedély megszerzésére.

AUGUSZTUS

Júliusban első alkalommal mértek nulla inflációt, vagyis a fogyasztói árindex nem növekedett.

Az első féléves állami költségvetési hiány közel 23 milliárd volt, de ebből 7 milliárd a bankkonszolidáció költsége.

A jegybank kényszerfelügyelet alá helyezte a Devín Bankot, miután kiderült, hogy nem igazak a 3 milliárd koronás alaptőkeemeléssel kapcsolatos hírek. A kisbetéteseknek ezután fokozatosan 11 milliárd koronát fizetett ki a Betétvédelmi Alap.

SZEPTEMBER

Befejező fázisába érkezett a Szlovák Biztosító privatizációja, négy érdeklődő kezdte meg a pénzintézet átvilágítását.

Az Istrobanka eladása is az utolsó körbe érkezett, itt öt érdklődő került az utolsó körbe.

A párkányi papírgyár a holland Kappa Packaging tulajdonába került.

OKTÓBER

Befejeződött a Szlovák Villamos Művek privatizációjának előkészítése, nov. 1-től külön működik a gerincvezeték-hálózat, az erőművek, ill. leválasztották a Kassai Távfűtőművet.

A parlament a banktörvény módosításával elérte, ezentúl a bankfelügyelet kötelezően bezáratja a rossz anyagi helyzete kerülő bankokat.

Vita tört ki a Jaslovské Bohunice-i atomerőmű leállítására szánt uniós segéllyel kapcsolatban, akik még reménykednek a folyamat elhalasztásában, attól tartottak, hogy így a kormány végleg lemond erről a lehetőségről.

NOVEMBER

A Tatra Kupón Fond átalakulásával első (és valószínűleg utolsó) alkalommal történt meg, hogy egy vagyonjegyes alap szokványos nyílt végű befektetési alappá változott.

A parlament némi vita után elfogadta a személyi-jövedelemadó csökkentéséről szóló fontos törvényt.

Újabb hitelminősítő intézmények sorolták át Szlovákiát a befektetésre ajánlott kategóriába.

A Kárpótlási Befektetési Alap (RIF) meghatározó részvénycsomagját a Nemzeti Vagyonalap eladta egy brókercégnek.

DECEMBER

Meghirdették a három áramszolgáltató vállalat 49 százalékos privatizációját.

A felszámolás alatt lévő Perspektíva egészségbiztosító hitelezői végrehajtó útján letiltatták az Általános Egészségbiztosító legnagyobb befizetőinek számláját.

A Nemzeti Vagyonalap befejezte a természetes személyek számára a kötvények kifizetését.

A kormány döntése alapján a Transpetrol 49 százalékos részvénycsomagját az orosz Jukosz olajtársaság veheti meg.

Aláírták az IRB 92 százalékának eladásáról szóló szerződést, a bankot 700 millió koronáért a magyar OTP vette meg.

Eldőlt, hogy a komáromi hajógyár eladására pályázatot hirdetnek, korábban ugyanis felmerült, hogy közvetlenül egy német bankkonzorcium veszi meg.

Gond nélkül megszavazták a jövő évi állami költségvetést, a hiány 38 milliárd korona lesz.

A német Allianz pénzintézet szerezte meg a Szlovák Biztosítót, az osztrák BAWAG banké lett az Istrobanka. (-tl-)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?