Silányabb lesz a termés

Pozsony |

<p>Szlovákia egyes régióiban javában zajlik a kukorica, a napraforgó, a burgonya valamint a cukorrépa betakarítása. A Nyitrai és a Nagyszombati kerület termelői mára befejezték a napraforgó begyűjtését.</p>

„Az oly sokat emlegetett szárazság rányomja bélyegét a később betakarított növényfajok termésére is, nagyjából 20–30 százalékos lehet a visszaesés a tavalyi eredményekhez képest” – nyilatkozta lapunknak Jana Holéciová. A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) szóvivője ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy tavaly rekordtermést könyvelhettek el az őstermelők. A nyári szárazság miatt komoly gondokkal küszködnek a kukoricatermesztők, akik az ország több régiójából is mintegy 30–40 százalékos kiesésről számoltak be. „Kamaránk hetente jegyzi a friss adatokat, az összkép gyakran változik. A szeptember végi adatok szerint a szemes kukorica országos átlagos hektárhozama 4,95 tonna volt, ez azonban mára 4,98 tonnára módosult. A napraforgó esetében még jelentősebb az eltérés, a korábbi 1,70 tonnával szemben az aktuális mutató 2,50 tonna. A cukorrépa átlagos hektárhozama 51,20-ról 50,97 tonnára esett vissza, ezzel szemben a burgonya 17,53-ról 20,48 tonnára nőtt. „Kalászos gabonaféléből idén elegendő termett” – állítja Milan Semančík, az SPPK elnöke, aki azonban rögvest hozzáteszi, hogy a jó termés ellenére a gazdák nem lehetnek elégedettek, mégpedig az alacsony értékesítési árak miatt. „Sem az élelmiszeripari búzát, sem a jó minőségű sörárpát nem értékelik kellőképpen” – mondta Semančík, aki ugyanakkor bizakodását fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a gazdáknak sikerül begyűjteni a takarmánynövényeket. Ennek köszönhetően ugyanis a tél folyamán gördülékenyebben biztosíthatnák az állatállomány ellátását. Az utóbbi napokban az ország egyes régióiból azonban már jelezték, hogy nem tudják elvégezni a takarmánynövények többszöri kaszálását, ami ugyancsak az aszályos nyári időjárás számlájára írható. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?