Rimaszombat válaszút előtt áll

Rimaszombat. A szeptemberben 34,17 százalékos munkanélküliséget felmutató járás központjában külföldi befektetők kívánnak üzletközpontot létesíteni. Hogy ki szerzi meg a piacot, egyelőre kérdéses – leginkább amiatt, mert a döntés hátterében érdekek és ellenérdekek húzódnak meg.

Ivan Hlaváč: „Négy éve morfondírozunk azon, hogy kit és milyen feltételek mellett engedjünk megtelepülni a városközpontban.” A szerző felvételeirA képviselő-testület tagjainak, valamint a város elöljárójának a véleménye megegyezik abban, hogy a döntés során elsősorban a város polgárainak az érdekeit kell szem előtt tartani. Mivel a létesítendő üzletház a város központjában mintegy 1,4 hektáros területet foglalna el, fontos tényező a döntéshozatal során a városkép fejlesztése is. Bár – jegyezzük meg – az egykori dohánygyárból rövidesen fegyházzá előlépő épület és a gondozatlan park szomszédságában található lebetonozott tér nem nyújt épületes látványt.

Az ügy mögött azonban, úgy tűnik, más érdekek is meghúzódnak. Bár a képviselő-testület az első, szeptemberben megtartott titkos szavazás során egyértelműen a jobb feltételeket kínáló, az Ahold Slovakia Kft. által képviselt Hypernova üzletház létesítése mellett döntött (tizenhatan adták le rá a voksukat, míg a Kaufland 11, a Billa pedig 0 szavazatot szerzett), a város polgármestere megvétózta a döntést. Érdekes módon a második, októberben lezajlott szavazáson a Billa már 16, míg a Hypernova 15 szavazatot szerzett – a többi jelölt pedig egyszerűen kiesett a játékból. ĺgy tulajdonképpen holtverseny alakult ki, melyet egy harmadik szavazás lesz hivatott eldönteni.

„Mivel egyik beruházó sem kapott megfelelő számú szavazatot ahhoz, hogy egyértelmű eredmény szülessen, november második hetében újabb szavazást tartunk” – tudta meg lapunk Ladislav Bartakovičtól, Rimaszombat polgármesterétől. „Valamennyien egyetértünk abban, hogy a városnak szüksége van egy új bevásárlóközpontra, ám nem szabad szem elöl téveszteni a helyi adottságokat sem. Természetesen nagy összegek vannak az efféle beruházások mögött, és tisztában vagyunk azzal, hogy hatással volna a térségben élők szociális helyzetére is, hiszen új munkalehetőségeket teremtene. Mindazonáltal úgy vélem, hogy a helyi piac már régen fel van osztva. Ezen azt értem, hogy van a helyi vásárlóerőnek egy bizonyos szélső értéke, határa, amit nem képes túllépni, s én azt hiszem, hogy egy túlméretezett üzletház nem volna képes megélni a térségben. A döntéshozatal során egy szerényebb és egy – a véleményem szerint a helyi viszonyokhoz képest túlméretezett – nagyobb változat közül kell választanunk. A Hypernova üzletház létesítését kivitelezhetetlennek tartom; elfoglalná jóformán az egész piacteret, és nem reális a földalatti parkolóház megépítésének terve sem, mivel a talajviszonyok ezt nem teszik lehetővé. A Billa viszont kerek száz koronával többet fizetne a terület négyzetméteréért, és az általa beterjesztett tervezet sokkal inkább szem előtt tartja az üzletháznak a városképre gyakorolt hatását, tekintettel a zöldövezetre is.” Kérdésünkre, hogy mint a Demokratikus Baloldal Pártjának képviselője miként látja az üzletház létesítésének a munkaerőpiacra gyakorolt hatását, a polgármester hozzáfűzte: „Ahány új munkahely létesül az egyik helyen, ugyanannyi munkaerőt vonz el egy másikról, tehát lényegbeli különbséget nem látok.”

Boros Zoltán: „Egy nagyáruház létesítése sok embert vonzana a városba, ami a társadalmi élet felpezsdülését is magával vonná.” Boros Zoltán, a városi képviselő-testületben a Magyar Koalíció Pártját képviselő tanácstag, másképp látja a helyi viszonyokat: „Sosem kutattam, miféle érdekek húzódnak meg a háttérben, és hogy képviselőtársaim milyen megfontolások által vezérelve döntenek. Egy érdeket tartok mérvadónak, mégpedig azt, hogy a huszonhatezer lakosú Rimaszombat mindmáig a történelmi gömöri térség kulturális és adminisztratív központja, és most jó lehetőséget kap arra, hogy valamilyen szinten az üzleti központjává is váljon. Tudom persze, hogy egy fecske nem csinál nyarat, de szem előtt kell tartani azt is, hogy egy nagyáruház létesítése – az általa kínált cikkek skálájától függően – sok embert vonzana a városba, ami a társadalmi élet felpezsdülését is magával vonná. Ennek csak egy kerékkötője van: a kishitűség. Ha kicsit visszapillantunk, észrevehetjük, hogy ennek „köszönhetően” városunk mi mindentől esett már el; vezethetne erre a Pozsonyt Kassával összekötő vasútvonal is, ha eleink annak idején ki nem jelentik, hogy a városnak nincs szüksége a zajos masinákra. Lehetne itt a Szlovák Nemzeti Bank fiója is, ha annak idején arra hivatkozva, hogy az úgyis csak a vállalkozói rétegnek és a nagyobb vállalatoknak hozna hasznot, le nem mondtunk volna arról Losonc javára. A jelenlegi helyzetben véleményem szerint egyértelműen a nagyobb, bővebb áruválasztékot kínáló céget kell megtelepíteni a városban – ez pedig a Hypernova. Mindazok, akik a zöldövezet kiirtását hozzák fel ellenérvként, még nem tudatosították, hogy a tér szélén meghúzódó kis park mindenképp felújítást kíván. És még egy érv a Hypernova mellett: a nagyáruház végre talán véget vetne annak az áldatlan helyzetnek, hogy a legalacsonyabb országos átlagbérek mellett ebben a térségben a legmagasabbak az egyes árucikkek árai. Végre egészséges konkurenciaharc alakulna ki, amely a fogyasztók érdekeit szolgálná.”

Ivan Hlaváč demokrata párti képviselő szerint az ügy túl sokáig húzódik ahhoz, hogy végre végleges döntés ne szülessen. „Négy éve morfondírozunk azon, hogy kit és milyen feltételek mellett engedjünk megtelepülni a városközpontban. Tény, hogy szem előtt kell tartani az esztétikai és a kivitelezési lehetőségeket is, ám ami az előbbit illeti, túl nagy különbséget nem látok. Bárki is építi meg a bevásárlóközpontot, tudjuk, hogy nem fog „monumentálisat” alkotni, de másrészt magának a térnek és közvetlen környezetének az arculata ezt nem is kívánja meg. Fontosabb szempont, hogy az árukínálat minél bővebb legyen, és az ajánlatok közül ezt a feltételt egyértelműen a Hypernova teljesíti leginkább. Azon túl, hogy a városban az általuk befektetendő tőke is jóval magasabb, szélesebb árukínálattal rendelkeznek. Egy nagyobb áruháznak lényegesen nagyobb a csábereje is; jelenleg a város és a széles környék lakossága Losoncon, illetve Miskolcon költi el a pénzét a nagyobb bevásárlások során. A vállalkozók szempontjából sem mindegy, hogy az előállított árucikkeiket hol tudják értékesíteni, hiszen minél kisebbek a szállítási költségek, annál jobb árakkal tudnak dolgozni. A háttérben meghúzódó érdekekből annyit látok, hogy egyesek azért döntenek a Billa javára, mivel az 1 millió koronával magasabb összeget kínált fel a városnak a sport- vagy a kulturális élet támogatására. Azonban megfeledkeznek arról, hogy a Hypernova építése akár 35 millió koronával is nagyobb befektetést jelentene. A benne létrehozandó kisebb, bérelhető üzlethelyiségek pedig végre valamelyest szabályozná a bérleti díjak alakulását a városban” – vélekedett Hlaváč.

Amint az az Ahold Slovakia Kft. és a Billát képviselő Atyp Devín Kft. által a városi képviselő-testület elé terjesztett ajánlatokból kiderül, az első valóban 1600 szlovák koronát kínál a szóban forgó terület négyzetméteréért, míg a második 1700-at. A megközelítőleg 1,4 hektár esetében a különbözet így kb. 1,5 millió korona. Míg az Ahold „győzelme” mindössze félmilliós szponzori juttatást jelentene a városnak, a Billáé másfél milliót. Tény viszont az is, hogy az Ahold által a Rima parti városban befektetendő teljes összeg nagysága 235 millió volna, míg a Billa 170 milliót kíván áldozni e célra. És még egy, a régió szempontjából szintén nem elhanyagolandó szempont: nem mindegy, hogy 80, vagy 168 új munkahely létesül-e egy olyan járásban, ahol jelenleg több, mint 13 ezer ember van munka nélkül. Minden egyes munkahely ugyanis egy egész család megélhetését jelenti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?